Index Vakbarát Hírportál

Visszalépett az amerikai haditengerészeti miniszterségre jelölt milliárdos

2017. február 27., hétfő 06:44 | aznap frissítve

Visszalépett az amerikai haditengerészeti miniszteri poszt jelöltje, Philip Bilden.  Az 53 éves Bilden milliárdos üzletember, akit James Mattis védelmi miniszter választott ki, miután a haditengerészetet a védelmi minisztérium felügyeli. Trump elnök jóváhagyta jelölését.  

A védelmi miniszter vasárnap délután közleményben jelentette be Philip Bilden visszalépését. Mint a közlemény fogalmaz, "személyes okok és érdekkonfliktusokból eredő nehézségek" magyarázzák a jelölt visszalépését.

A korábban katonai hírszerzőként is tevékenykedő Bilden ugyanis ázsiai magántőke-befektetésekkel foglalkozik, és bár visszalépett cége vezetéséből, úgy látta, hogy nem képes a kormányzat Etikai Hivatala elvárásainak maradéktalanul eleget tenni "a családi pénzügyi érdekeltségek szükségtelen és anyagilag hátrányos feladása" nélkül.

"Még akkor is, ha elszomorít, megértem és tiszteletben tartom a döntést" - olvasható James Mattis közleményében. A miniszter egyúttal közölte: néhány napon belül újabb jelöltek nevét terjeszti elő a Fehér Házban.

Philip Bilden a második jelölt, aki visszalép a Pentagon jelöltségétől. A hónap elején a milliárdos beruházási bankár, Vincent Viola vonta vissza jelöltségét. Viola a szárazföldi erőkért lett volna felelős.

Rovatok