Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Államhoz akart csatlakozni az iszlámra áttért, fehérorosz zsidó férfi

2017. március 1., szerda 16:05

Feltartóztattak a tel-avivi nemzetközi repülőtéren egy, az iszlám vallásra áttért izraeli zsidó férfit, aki az Iszlám Állam oldalán akart harcolni Szíriában - jelentette szerdán az MTI.  A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat azzal vádolja a 39 éves Valentin Mazalevskit, hogy csak odaútra szóló jeggyel Törökországba tartott, ahonnan a szomszédos Szíriába kívánt átjutni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

A férfi 1996-ban, 18 évesen érkezett Fehéroroszországból Izraelbe zsidó származású bevándorlóként, de négy év múltán, katonai szolgálata közben áttért a muzulmán vallásra. Sibi Um al-Ganam arab faluban telepedett le, ott élt arab feleségével és öt gyerekével.

Januárban a férfi üzenetet küldött a dzsihadista szervezet orosz nyelvű csoportjának, és bejelentette, hogy be szeretne kapcsolódni a harcokba. Előzőleg másfél évig már kapcsolatban állt ezzel az orosz ajkú fundamentalista csoporttal. A szerdán benyújtott vádirat szerint arra utasították, hogy utazzon Törökországba, ott fogják várni a további rendelkezések, és az Iszlám Állam egyik képviselője meg is vásárolta számára a repülőjegyet.

Mazalevskit még január 16-án tartóztatták fel a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren, de hírzárlatot rendeltek el ügyében, és csak szerdán lehetett nyilvánosságra hozni történetét.

A repülőtéren megakadályozták, hogy elhagyja Izraelt, és február 7-én előállították, majd megkezdték kihallgatását. Mazalevski beismerte, hogy csatlakozni próbált az Iszlám Államhoz.

A rendőrség már régóta megfigyelés alatt tartotta, és tavaly júliusban figyelmeztették, hogy az Iszlám Állam törvényen kívül álló szervezet, és felszólították rá, hogy szakítsa meg a csoporttal a kapcsolatot.

Rovatok