Előrehozott választásokat tartanak csütörtökön Észak-Írországban. Január elején robbant a bomba: lemondott az azóta már vissza is vonult miniszterelnök-helyettes. Martin McGuinness (Sinn Féin) így akarta kikényszeríteni Arlene Foster (Demokratikus Unionista Párt, DUP) miniszterelnök lemondását.
Észak-Írországban vagyunk, itt semmi sem a hagyományos módon működik. A katolikusok és protestánsok, más néven az elszakadáspárti ír köztársasági nacionalisták és a britpárti unionisták harminc évig tartó pusztító polgárháborújában három és félezer ember vesztette életét. A gyűlölködést, legalábbis papíron, az 1998-as nagypénteki egyezmény zárta le. Az egymással harcoló felek kimerültek, így nem volt nehéz megérteniük: mivel a protestánsok alig vannak többen a katolikusoknál, legfőbb politikai pártjaik pedig vallási alapon szerveződtek, így Észak-Írország kormányzásában egymásra vannak utalva, vagyis kizárólag katolikusokból vagy protestánsokból kormány nem alakulhat. (Jellemző, hogy a szavazóknak csupán 15 százaléka szavaz olyan pártra, amelyik se nem ír nacionalista, se nem unionista.)
1998 óta a miniszterelnök mindig unionista, helyettese pedig köztársasági volt – leszámítva azt az öt évet, amikor London felfüggesztette a nemzetgyűlés működését. Leegyszerűsítve: akik 1998 előtt még egymásra lőttek a barikád két oldalán, azok onnantól kezdve egy kormányban dolgoztak Észak-Írország szebb jövőjéért.
Visszatérve a január elején történtekhez: a köztársasági Martin McGuinness azért akarta lemondatni saját lemondásával az unionista miniszterelnököt, mert évekkel ezelőtt, üzleti ügyekért felelős államtitkárként szerepe volt a fűtőanyag-források használatának ösztönzését célzó programban. Ez amiatt problémás, mert a program súlyos visszaélésekre adott lehetőséget, egyesek szerint 500 millió font (185 milliárd forint) veszteséget okozott a tartományi költségvetésnek.
McGuinness lemondása után pár nappal Arlene Foster mandátuma automatikusan megszűnt, így az Egyesült Királyság északír-ügyi minisztere kiírta a választást.
Az előrejelzések szerint megismétlődik a 2016. májusi választás eredménye. Az Észak-Írországot 2007 óta koalícióban vezető két ősi ellenség, a DUP és a Sinn Féin szerzi a legtöbb szavazatot. Külön érdekesség, hogy az unionista DUP konzervatív jobboldali, az ír nacionalista Sinn Féin pedig baloldali politikát folytat.
Várhatóan most is a harmadik és a negyedik helyen végez az unionisták és az ír nacionalisták kisebbik és mérsékeltebb pártja, akik 1998 és 2002 között vezették koalícióban Észak-Írországot.
És végül a futottak még pártok:
Jól hangzik, hogy McGuinness lemondásának hátterében egy korrupciós ügy miatti tiltakozás állt, valójában sokkal mélyebb gyökerei vannak az ellentéteknek. A két nagypárt olyan sarkalatos kérdéseket ítél meg homlokegyenest ellentétesen, mint a brexit (a DUP támogatta, a Sinn Féin ellenezte), az azonos neműek házassága (a DUP ellenzi, a Sinn Féin támogatja), valamint értelemszerűen a Sinn Féin által támogatott ír nyelvtörvény.
A brexittől való félelmek meghatározzák a kampányt. Az Egyesült Királyságban csak London és Skócia szavazói támogatták az északíreknél (55,8 %) nagyobb arányban az Európai Unióban való maradást. Dublin és London már évtizedekkel ezelőtt szabályozta formálissá tette az ír–észak-ír határellenőrzést, ezt tette most kockára a brexit. Az EU vezető és ír politikusok szólalnak fel a kemény határok visszaállítása ellen, ez ugyanis kockára tenni az 1998-as nagypénteki egyezményt is.
Amúgy is törékeny az 1998-as egyezmény. 2002 és 2007 között például nem volt északír nemzetgyűlés, így kormányzat sem, mert feltámadt a gyűlölködés a két felekezet között, nem tudtak megállapodni a közös kormányzásban, így Londonból irányították a tartományt. Most még nem lehet látni annak a következményeit, ha – a tendencia folytatódása esetén – tíz-húsz éven belül az Írországgal való egyesülést szorgalmazó katolikusok lesznek többségben Észak-Írországban. A nagypénteki egyezmény addigra végképp tarthatatlan lesz, és csak remélni lehet, valamelyik fél nehogy a fegyveres harc folytatásában lássa a megoldást.
Hogy mi lesz a választás után? A matematika azt diktálja, hogy a két ősi ellenfél, az Észak-Írországot 2007 óta irányító DUP és Sinn Féin kiegyezik egymással, különben új választás jön vagy London 2002-höz hasonlóan felfüggeszti a nemzetgyűlés működését. Az ír nacionalisták számára a Londonból történő direkt kormányzás elfogadhatatlan lenne, azt akarják, hogy Dublin és London közösen gyakorolja a hatalmat Észak-Írország fölött. De csak abban az esetben, ha zátonyra futnának a koalíciós tárgyalások. Mondani se kell: az unionisták nem tudják elképzelni a közös brit-ír hatalomgyakorlást Észak-Írország fölött.
Akárhogy is lesz, kemény időszak jön. A választás után három hét áll rendelkezésre, hogy megegyezzen a két legnagyobb párt. A Sinn Féin már most hangoztatja, hogy nem akar visszatérni a status quóhoz, vagyis a koalíciós tárgyalásokba olyan kényes kérdéseket is be akar venni, mint az előző kormány bukását okozó korrupciós ügy vagy az ír nyelv kérdése.
Ehhez egyébként – az északír történelemben először – két nőnek kell majd megegyeznie. A januárban megbukott Arlene Foster maradt ugyanis a DUP vezetője, a Sinn Féin élén pedig McGuinness utódja Michelle O'Neill lett.