Index Vakbarát Hírportál

9-13 év börtönt kapott nyolc iraki Ausztriában nemi erőszak miatt

2017. március 2., csütörtök 21:58

Többéves börtönbüntetést szabtak ki nyolc iraki menekültre szilveszterkor elkövetett nemi erőszak miatt, a kilencedik vádlottat felmentették a csütörtökön Bécsben kihirdetett ítélet szerint - írja az MTI.  Az eset 2015 végén történt, amikor egy 28 éves német nőt kilenc iraki férfi megerőszakolt egy bécsi lakásban. A 22 és 48 év közötti férfiak kihasználták, hogy a nő ittas állapotban volt.

A gyanúsítottak közül nyolcan 9 és 13 év közötti börtönbüntetést kaptak, a legidősebb férfit felmentették. Az áldozat 25 ezer euró (7,8 millió forint) kártérítést kapott. Az ítélet nem jogerős, az elítéltek fellebbezni szándékoznak a döntés ellen.

A nő Bécsben ünnepelte az újévet, és egy szórakozóhelyen találkozott négy iraki férfival. A nő már nem volt beszámítható állapotban, a vizsgálatok a vérében mintegy kétezrelékes alkoholszintet állapítottak meg. A férfiak ezt kihasználva egy ismerősük lakására vitték, ahol további öt férfi tartózkodott. A nőt hajnalban órákon át megerőszakolták a Práternél lévő lakásban.

A 22 és 48 év közötti gyanúsítottak közül nyolcan rokonsági kapcsolatban álltak egymással. Egy 28 éves férfi beismerte, hogy együtt volt a nővel, azonban azt vallotta hogy a nő kezdeményezett. A többi férfi tagadta a vádat.

A bíró rövid indoklásában arról beszélt, hogy kevés enyhítő körülményt tudott figyelembe venni.

Az osztrák belügyminisztérium szerint meg kell várnia a jogerős ítéletet és aztán lehet majd többet mondani arról, hogy a férfiakat kiutasítják-e Ausztriából. Évek óta nem toloncoltak ki senkit Irakba.

Rovatok