Index Vakbarát Hírportál

Újabb zsidótemetőt rongáltak meg Amerikában

2017. március 4., szombat 09:13

Újabb zsidótemetőben tettek tönkre sírokat az Egyesült Államokban, néhány nappal a philadelphiai izraelita temetőben történt rongálások után - jelentette az MTI. Ezúttal New York állam északi részén, Rochester városában tettek tönkre sírköveket ismeretlen tettesek, legalább egy tucatot ledöntöttek és összetörtek. A rochesteri rendőrség szóvivője szerint egyelőre nincs gyanúsított, az ügyben nyomozás folyik.

Két hete a Missouri államban lévő St. Louisban tettek tönkre sírokat. A St. Louis-ban garázdálkodót pénteken le is tartóztatták. Mint kiderült, a barátnője szakított vele és így akart bosszút állni. A 31 éves Juan Johnson korábban újságíróként dolgozott, de elbocsátották, mert a riportjaiban kitalált történeteket publikált valós történésekként. A férfi január vége óta országszerte több zsidó intézmény és közösségi központ ellen intézett fenyegetést, így például bombatámadással fenyegette meg a Rágalmazás-ellenes Liga New York-i irodáját is.

Pénteken a belbiztonsági minisztérium felhatalmazást adott az amerikai zsidó intézményeknek és közösségi házaknak arra, hogy rögzítsék a beérkező telefonhívásokat, hogy a hatóságok ennek segítségével is gyorsabban azonosíthassák a fenyegető személyeket.

A szövetségi hatóságok jelenleg 122 bombafenyegetés ügyében nyomoznak. Ezek január 9-e óta mintegy három tucat szövetségi államban több mint száz zsidó központ, közösségi ház, iskola és óvoda ellen irányultak.

Az USA-ban folyamatosan növekszik a gyűlölet-bűncselekmények száma, ezeknek a sértettjei főleg muszlim és zsidó közösségek, vagy azok tagjai.

Rovatok