Index Vakbarát Hírportál

Nincs bizonyíték Trump lehallgatási vádjára

2017. március 6., hétfő 19:54 | aznap frissítve

Nincs bizonyíték Donald Trump vádjára, miszerint Obama a kampány alatt lehallgattatta a telefonját. Ezt egy republikánus törvényhozó jelentette ki a Reutersnek. 

"Mostanáig nem láttam semmi olyat, ami alátámasztaná az elnök állítását" - mondta Jason Chaffetz, aki egy képviselőházi bizottságot vezet. 

Donald Trump vasárnap azzal gyanúsította meg elődjét, Barack Obamát, hogy a Watergate-botránnyal felérő módon illegálisan próbálta lehallgatni az akkor még csak elnökjelölt Trump csapatának kommunikációját.

Az orosz szál miatt nyomoztak

A semmilyen hivatalos bizonyítékot fel nem mutató vádaskodás alapja egy, a Breitbart News nevű híroldalon leközölt cikk, amely azzal vádolja az Obama kormányt, hogy még az után is titkos eszközökkel figyelte meg Trump csapatát, hogy kiderült, erre semmilyen jogalapja nincsen. A valóságban annyi történt, hogy az FBI azt vizsgálta, van-e kapcsolat az oroszok és a republikánus kampány között.

A törvényi lehetőségek megengedik, hogy a FISA (Foreign Intelligence Surveillance Act, külföldi hírszerző tevékenység megfigyelése, nagyjából) nevű törvény nevében szimplán a gyanú alapján, konkrét bizonyíték nélkül is dolgozhassanak a nyomozók, ráadásul úgy, hogy ne kelljen senkinek se bejelenteniük - pont azért, hogy hivatali aktatologatással ne veszítsenek időt és ne ijesszék el a külföldi kémeket.

Trump, pontosabban az alt-right kötődésű, többször bizonyítottan hamis híreket terjesztő Breitbart News szerint az volt a probléma, hogy az FBI egy korábbi vizsgálatban azt állapította meg, hogy a megfigyelni kívánt, a New York-i Trump Towerben elhelyezett szerver és a bizonyos orosz bankok között nincs kapcsolat, később mégis fenntartották a megfigyelést. A Breitbart és Trump értelmezése szerint ez csak és kizárólag azért történt, hogy a demokrata elnökjelölt Hillary Clinton előnyhöz juthasson.

 Az FBI is megszólalt

James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy nyilvánosan cáfolja meg Donald Trump elnök állítását, miszerint elődje, Barack Obama még elnökként elrendelte Donald Trump és kampánycsapata lehallgatását.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője pedig arról beszélt, hogy ha nem igaz Trump megfigyelési vádja, az nem méltó egy elnökhöz, írja a Politico. Ha viszont igaz, akkor az szerinte azt bizonyítja, hogy egy szövetségi bíró is úgy ítélte meg, hogy érdemes megfigyelést folytatni, mert valaki Trump környezetében törvényt sérthetett, vagy kapcsolatban állhatott külföldi ügynökökkel.

Schumer szerint különleges ügyésznek kellene kivizsgálnia az orosz kapcsolatokat.

Rovatok