Index Vakbarát Hírportál

Nem engedték leszállni a török külügyminiszter gépét Hollandiában

2017. március 11., szombat 13:57

Rotterdamba utazott volna szombaton Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, hogy részt vegyen egy kampánygyűlésen az áprilisi törökországi alkotmánymódosító népszavazásról. A CNN Türk beszámolója szerint viszont

a holland kormány a közrendre és biztonsági okokra hivatkozva nem adott leszállási engedélyt a török miniszter gépének.

Törökország és Hollandia már pár napja üzenget egymásnak Cavusoglu rotterdami útja miatt: a holland város polgármestere, Ahmed Aboutaleb korábban kerek-perec megtagadta a török miniszternek, hogy Hamburg után Rotterdamban is  részt vegyen egy kampányrendezvényen, amin azért kampányolt volna, hogy a törökök adjanak még több hatalmat az amúgy is egyre autoriterebb elnök, Recep Tayyip Erdogan kezébe. A török külügyminiszter azzal reagált, hogy csak azért is elmegy Rotterdamba, ha pedig ebben megpróbálják meggátolni, akkor a török kormány "kemény politikai és gazdasági szankciókat" vezet be Hollandia ellen. 

A holland kormánynál ez a fenyegetőzés lehetett az utolsó csepp a pohárban, mert a leszállási engedély megtagadásához annyit fűztek hozzá, hogy a fenyegetőzés teljes mértékben ellehetetlenítette, hogy észszerű megoldást találjanak a problémára. Mark Rutte holland miniszterelnök szombaton azt közölte, hogy Hollandia szerint Törökország nem tartja tiszteletben a gyülekezéssel kapcsolatos hollandiai szabályokat.

A kormányfő azt mondta, hogy sok Hollandiában élő töröknek joga van szavazni az április 16-i referendumon, és a holland kormánynak semmi ellenvetése az ellen, hogy nagygyűléseken tájékoztassák őket. "De ezek a gyűlések nem növelhetik a feszültséget társadalmunkban, és aki ilyen rendezvényt akar tartani, annak követnie kell a hatóságok utasításait, hogy a közrend és a biztonság fenntartható legyen".

Hogy még jobban elmérgesedjen a diplomáciai viszony a két ország között, Erdogan elnök egyszerűen lefasisztázta a holland kormányt és folytatta a fenyegetőzést: 

Ezek náci maradványok, fasiszták. Megtilthatják, hogy a külügyminiszterünk odarepüljön, de lássuk, mostantól hogyan szállnak le a holland gépek Törökországban

- mondta a török elnök. 

Rovatok