Index Vakbarát Hírportál

Vízért esdeklőknek álcázták magukat a kalózok

2017. március 14., kedd 14:26

Öt év után ismét kereskedelmi hajót raboltak el a szomáliai kalózok. A Vörös-tenger déli részén és az Adeni-öböl térségében újra aktívabbá vált fegyveresek ezúttal egy olajtankert szereztek meg.

A Djiboutiból a hadurakkal megosztott Szomália fővárosába, Mogadishuba tartó Aris 13 Srí Lanka-i legénységét a kalózok egyszerűen tévesztették meg: csónakon hánykolódó csapatnak álcázták magukat, akik vízért könyörögve közelítették meg a tankert.

A húszfős csoport érkezéséről még a hajó kapitánya tett jelentést, mielőtt nyoma veszett. Feltételezések szerint a csoport hamarosan váltságdíjat igényelve jelentkezik – írta a Telegraph.

A kalózok több százmillió dollárt zsebeltek be 2008 és 2012 között a váltságdíjakból, mielőtt a nemzetközi közösség, nyugati és orosz katonai hajók részvételével vissza nem szorították a fegyvereseket. Rendszeressé vált, hogy a kereskedelmi hajókat katonai őrség kísérte, így a kalózok nem is próbálták azokat megtámadni.

Kalózkodás is van, meg mutyi is

A NATO-tagok tengerészeti ereje is véges: a menekültválsághoz kapcsolódó embercsempészet keltette helyzet a Földközi-tengeren, az Oroszországgal növekvő feszültség a Balti-tenger térségben is erőket von el, így 2016-ban a szomáliai kalózokról elterelődött a figyelem. 

Ahogy csökkent a katonai jelenlét, úgy volt várható a kalózok aktivizálódása.

Igaz, az sem kizárt, hogy nem valódi kalóztámadás történt: a brit haditengerészet kalózellenes akcióiban részt vett egykori kapitány, Gerry Northwood szerint akár a szállítmány szomáliai megrendelője is benne lehetett az ügyben, de akár az országnak csak egy részét ellenőrző szomáliai kormány, amely a kalózveszély felélesztésével ismét érvet szolgáltathat a nyugati pénzügyi támogatások növelésére.

Rovatok