Index Vakbarát Hírportál

Négy lengyel gyerek megcsonkította magát az öngyilkosságra buzdító oldalak miatt

2017. március 21., kedd 12:57

A lengyel ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítás esetében folytat nyomozást a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, a Kék bálnához kapcsolódó internetes oldalak miatt - közölte a lengyel sajtóra hivatkozva az MTI.

A jelenség tavaly óta terjed többek között Oroszországban, Kazahsztánban és Ukrajnában, ahol a helyi hatóságok a tinik több tucat öngyilkosságát hozzák ezzel összefüggésbe. A Kék bálna egy, az orosz Facebookon, a VKontaktyén működő csoport, a bálna szimbólum pedig arra utal, hogy ezek az állatok képesek partra úszással az öngyilkosságra.

A lengyel rendőrség kedden azt közölte, hogy a dél-lengyelországi Gliwicében egy 15 éves fiút szállítottak kórházba mindkét karján ejtett mély vágásokkal, a fiút pszichiátriai megfigyelés alá helyezték. Hasonló sérülésekkel került kórházba múlt pénteken egy, az észak-lengyelországi Szczecinhoz közeli községben működő iskola három tanulója.

A lengyel főügyészség ezt követően azt kérte Anna Zalewska lengyel oktatásügyi minisztertől, hogy megelőző lépéseket tegyen ez ügyben. Zalewska az öngyilkosságot terjesztő honlapok letiltását is fontolgatja az egyik megoldásként. Az üggyel a lengyel belügyi, valamint a digitalizációért felelős tárca is foglalkozik. A rendőrség arra hívta fel a szülőket, hogy ellenőrizzék, milyen oldalakra látogatnak gyerekeik, kivel kommunikálnak az interneten.

A végzetes következményekkel járó "játékra" bejelentkező tiniket előbb kérdésekkel tesztelik, hogy kiderítsék, valóban vannak-e öngyilkossági hajlamaik. Azután számos feladatot adnak nekik, valamilyen kárt kell tenniük magukban vagy fájdalmat okozniuk maguknak. A végső szakaszban, amikor megbizonyosodtak arról, hogy a gyerek készen áll az öngyilkosságra, egy személyes, zenei aláfestésű magánüzenetet küldenek neki. Ebben felsorolják minden problémáját, amit korábban feltárt előttük, majd közlik a tinivel, hogy mindezekre egyetlen megoldás van: az öngyilkosság.

Oroszországban 15 fiatal halálba kényszerítésével vádolnak egy Moszkva környéki fiatalembert, aki az orosz közösségi hálón hozott létre vérre menő játékot játszó csoportot. A jelenség egyre terjed, a sajtó szerint csak tavaly 130 gyerek halt meg ilyen csoport tagjaként. A szülőket arra figyelmeztetik, figyeljen oda, ha a gyermeke bálnát, lepkét rajzol, vagy tetszik neki a Renáta név.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!    Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok