Index Vakbarát Hírportál

47 év után megoldódott egy ausztrál kislány eltűnésének rejtélye

2017. március 23., csütörtök 16:03

Úgy tűnik, az ausztrál rendőrség megoldotta az ország legrégebbi megoldatlan bűntényét, amikor szerdán megtalálták és letartóztatták az 1970-ben nyomtalanul eltűnt három éves kislány,  Cheryl Grmmer gyilkosát. 

Cheryl 1970 január 12-én tűnt el a dél-kelet-ausztráliai üdülőváros, Wollongong tengerpartján, egy öltözőkabinból. A kislány anyukájával és három, 4 és 7 éves közötti bátyjával strandolt, amikor hirtelen elromlott az idő, az anyuka pedig elküldte a gyerekeket átöltözni, amíg ő összepakol. Kicsit később jött az egyik fiú, hogy a húguk nem hajlandó kijönni az öltözőfülkéből, de a három éves kislány eddigre már eltűnt. 

A kislányt több százan keresték a parton, nyomozók évekig próbálták kideríteni, hogy mi lehetett vele, de sosem találták nyomát. Cheryl három bátyja viszont nem adta föl a keresést, a rendőrség pedig három évvel ezelőtt újra nyomozni kezdett az ügyben. 

Ennek eredményeként ezen a héten őrizetbe vettek egy 63 éves férfit Melbourne-ben, majd pár óra vallatás után meg is vádolták Cheryl Grimmer elrablásával és meggyilkolásával. A nyomozást vezető detektív, Brad  Ainsworth a kihallgatás után azt mondta, nem szeretne a részletekről beszámolni, mert azok elég szörnyűek, de annyit elárult, hogy Cheryl valószínűleg egy órával az elrablása után már halott volt. 

A gyilkossággal megvádolt férfi 16 éves volt ekkor. A férfinak kamaszkorában amúgy is meggyűlt a baja a törvénnyel, ezért javítóintézetbe is került, ahol egy haverjának mesélt is a kislányról, 18 hónappal az eltűnés után. Ekkor ki is hallgatta a fiút a rendőrség, de nem gyanúsították meg semmivel.

Tavaly viszont újra képbe került, amikor a nyomozóknak szemtanúk azt mondták, láttak egy kamasz fiút a kabinok közelében őgyelegni Cheryl eltűnése előtt. A nyomozók utána fölkeresték a javítóintézet volt dolgozóit és lakóit, így találhattak rá újra a férfira, aki azóta nevet változtatott és a családjával élt Melbourne-ben.

Rovatok