Index Vakbarát Hírportál

Járókelők közé hajtott egy autós Antwerpenben

2017. március 23., csütörtök 14:51 | aznap frissítve

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik legkedveltebb, autóforgalom elől elzárt, belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte az MTI. Minden járókelő el tudott menekülni a francia rendszámú autó elől, amit rövid üldözés után sikerült megállítani.

Az autóban fegyvereket is találtak, a sofőrt előállították.

Az autót járőröző katonák megpróbálták feltartóztatni, de az gyorsítva továbbhajtott a kikötők irányába, ahol rövid üldözés után sikerült megállítani.

A terepszínű ruhát viselő észak-afrikai származású férfit előállították. Az 1977-ben született, francia állampolgárságú, Mohamed R.-ként azonosított férfi autójában a hadsereg helyszínre kiérkező aknamentesítő szolgálata számos lőfegyvert és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát talált.

A  tartományban hármas, azaz súlyos fokozaton marad a terrorkészültségi szint, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, lehetséges és valószínű terrortámadás.

Bart De Wever, Antwerpen polgármestere újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy egy "lehetséges terrortámadást" sikerült megakadályozni. 

Az antwerpeni feltételezett merényletkísérlet egy nappal azután történt, hogy a brit parlamentnél egy brit férfi a Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött. A támadásban a jelenlegi adatok szerint négyen vesztették életüket, negyvenen megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

Rovatok