Index Vakbarát Hírportál

A kormánypárt nyerte a bolgár választást

2017. március 26., vasárnap 19:58

A mostanáig kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt vezet a szavazatok 32,8 százalékával a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon az exit pollok szerint.

A választást Bojko Boriszov jobboldali miniszterelnök kényszerítette ki novemberi lemondásával, miután az általa támogatott jelölt a tavaly őszi elnökválasztáson alulmaradt az ellenzéki szocialisták által támogatott, oroszbarát Rumen Radevvel szemben. 

A második helyen a szocialisták végeztek az exit pollok szerint, ők a a szavazatok 28-28,4 százalékát kapták meg. Az Egyesült Hazafiak nevű nacionalista pártszövetség a szavazatok mintegy 8,8 százalékát kapta. A parlamentbe kerül várhatóan a török kisebbség pártja, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSz), az Akarat (Volja) és a Reformblokk is, írja az MTI.

A központi választási bizottság adatai szerint a részvételi arány 18 órakor közel 43 százalékos volt, magasabb, mint az előző választásokon. Hivatalos eredmény hétfőre várható. 

2013 óta harmadszor kellett parlamenti választásokat kiírni Bulgáriában. 2017. január 27. óta ügyvivő kormány van hivatalban Ognyan Gerdzsikov vezetésével. 

Ha beigazolódnak a választóknak az urnától való távozáskor történő megkérdezésen alapuló eredmények, Bojko Boriszov korábbi miniszterelnök alakíthat harmadszor is kormányt.

Rovatok