Index Vakbarát Hírportál

Prostikra és kokainra költötte a pénzét a londoni merénylő

2017. március 26., vasárnap 15:46 | aznap frissítve

Nem volt jó muszlim, mondta  a Sunnak a londoni gázolásos és késes támadást elkövető Khalid Masoodról korábbi főbérlője. Masood szerdán délután autóval hajtott fel a Westminster híd járdájára, ahol több embert elgázolt, majd megkéselt egy rendőrt. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára: a merénylővel együtt öten haltak meg és ötvenen sérültek meg.

Cassie Havard a Sunnak azt mondta: Masood a 2000-es évek elején az ő lakását bérelte, de életmódja miatt egy idő után ki kellett rakni a lakásból. Kurvákkal töltötte az idejét, néha egész álló napon át, és közben elképesztő mennyiségű drogot fogyasztott: kokaint, metamfetamint, bármit, amit csak meg tudott szerezni. 

A Daily Mailnek más ismerősei is azt mondták, hogy Masood igazi partiállat volt. Drog hatása alatt állt akkor is, amikor egy buli közben késsel megvágta egy ismerőse arcát, mert az azzal gyanúsította meg, hogy a rendőrségnek dolgozik.

Több bűncselekményért is elítélték. Először 1983 novemberében vették őrizetbe, legutóbb pedig 2003 decemberében. Akkor azért vitték be, mert kést találtak nála egy igazoltatás során. 

A most  52 éves férfi eredeti neve  Adrian Russell Ajao volt. Az arabosabb hangzású  Masood nevet később vette fel. Anyja 17 éves volt, amikor ő született, apjáról nem lehet tudni.

Az iskolában sikeres futballista volt és jól tudott énekelni. Egykori iskolatársa szerint olyan hangja volt, mint  Marvin Gaye-nek. 1991-ben vett el feleségül egy sikeres angol üzletasszonyt. Akkoriban egy drága luxusházban laktak Northiamban, Sussexben. Két lányuk született. Vannak olyan információk is, hogy 1993-ban a délszláv háború idején csatlakozott Boszniában a "Muszlim Hadsereghez", és itt El Mujahid néven háborús bűnöket is elkövetett. 

Nyolc éves volt a lánya, amikor a már említett eset történt az Egyesült Királyságban: késsel vágta meg egy ismerőse, egy kávézó tulajdonosának arcát. Két év börtönt kapott súlyos testi sértésért. Feltehetően itt kezdett el közelebb kerülni a radikális iszlámhoz. Szabadulása után elvált, és elvett egy muszlim nőt.  

2005-ben Szaúd-Arábiában tanított angolt néhány hónapig, majd Lutonban is. A 2000-es évek végén már szakállat viselt, és rendszeresen látogatta a mecsetet. Ekkor nősült meg harmadszor.   

Rovatok