Index Vakbarát Hírportál

A skót parlament zöld utat adott a függetlenségi népszavazásnak

2017. március 28., kedd 19:04

Ahogy azt várni lehetett, felhatalmazta a skót parlament Nicola Sturgeon skót kormányfőt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdésére. Az edinburghi törvényhozás 69:59 arányban szavazta meg Nicola Sturgeon indítványát.

A keddi parlamenti szavazás mindazonáltal korántsem jelenti az újabb referendum tényleges kiírását. Sturgeon arra kért és kapott felhatalmazást, hogy engedélyt kérhessen a brit kormánytól a függetlenségi népszavazás előkészítésére és meghirdetésére.

Sturgeon a múlt héten ismertette az általa felvázolt menetrendet, és akkor jelezte, hogy az új népszavazást legkorábban 2018 őszén, legkésőbb 2019 tavaszáig lehetne megtartani.

Miután Sturgeon akkor kijelentette,lesz újabb népszavazás Skócia függetlenségéről , a The Sunday Times és az LBC brit rádióadó felmérést készíttetett a referendumról. 1008 skót válaszolt: mindössze 44 százalékuk mondta, hogy a függetlenséget támogatja, míg 56 százalék az Egyesült Királyság részeként szeretné továbbra is látni Skóciát. Az eredmények szerint most valamivel kevesebben támogatják a függetlenséget, mint 2014-ben.

A felmérés válaszadóinak nagyobb része Theresa May brit miniszterelnökkel ért egyet, aki azt mondta: ameddig le nem zárulnak a tárgyalások Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból,  „nem időszerű” egy újabb függetlenségi referendum .

Rovatok