Index Vakbarát Hírportál

Hat évre ítélték a volt román turisztikai minisztert

2017. március 28., kedd 18:12

Első fokon hat év szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság kedden Elena Udrea volt turisztikai minisztert, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával, hivatali visszaéléssel és európai alapok eltérítésével vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) - írja az MTI.

A volt elnök, Traian Basescu egyik bizalmasának számító Udrea az ügyészek szerint több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől. Emellett az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből egy ökölvívó gálát.

A DNA másik négy ügyben is eljárást folytat Udrea ellen, mentelmi joga felfüggesztéséről minden más törvényhozónál többször szavazott a bukaresti parlament. A nő csaknem tíz éven keresztül az egyik legbefolyásosabb politikusnak számított Romániában, a vezető politikusok közül ő volt az első, aki azzal vádolta a DNA-t, hogy a Román Hírszerző Szolgálat befolyása alá került.

Az ügy többi, ártatlanságát hangoztató vádlottja enyhébb büntetést kapott, azok pedig, akik elismerték bűnösségüket, felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Ion Ariton volt gazdasági minisztert felmentette a bíróság, őt azzal vádolták, hogy állami vállalatokat kényszerített a fent említett ökölvívó gála szponzorálására.

Romániában a törvényhozók büntetőpereit már alapfokon is a legfelsőbb bíróság - általában háromtagú bírói tanácsa - tárgyalja, fellebbezni pedig az instancia egy másik - öt vagy héttagú - bírói tanácsánál lehet.

Rovatok