Index Vakbarát Hírportál

Újra ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe Moszkvában

2017. április 2., vasárnap 17:01

Rendbontás címén több mint háromtucatnyi ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe Moszkva belvárosában vasárnap a hatóságok.

Az orosz belügyminisztérium szerint a rendőrök a Triumfalnaja téren 29, a Manyezsnaja tér közelében pedig további hét embert gyűjtöttek be, akik „ellenzéki sétán” vettek részt. A közösségi oldalakon szervezett megmozdulást előzetesen nem engedélyeztették, írja az MTI.

A Reuters idézi Ilja Kurzinkov diákot, aki szerint „az embereket megverik, sok a sérült, provokátorok jönnek, embereket állítanak elő”. Kurzinkov szerint „Most, hogy már ennyi embert előállítottak Moszkvától Kalinyingrádig, nyilvánvaló, hogy eszkalálódott a probléma. Az embereknek kérdései vannak, és válaszok helyett jönnek az előállítások.”

Múlt vasárnap Oroszország több mint 80 városában tartottak korrupcióellenes tüntetést Alekszej Navalnij ellenzéki politikus kezdeményezésére, akit azonnal kiemeltek a tömegből, amint megjelent a százezres létszámú tüntetésen. Az akkori moszkvai megmozduláson a szervezők szerint több mint ezer embert vettek őrizetbe. A múlt heti tüntetések kiváltó oka az volt, hogy a Navalnij vezette Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa egy, a hónap elején közzétett videóban 70 milliárd rubel (360 milliárd forint) értékű korrupcióval vádolta meg Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt.

Rovatok