Index Vakbarát Hírportál

Az elmúlt 16 év legsúlyosabb támadását hajtották végre a tálibok

2017. április 22., szombat 10:40

Legkevesebb 140 afgán katona halt meg abban a pénteki támadásban, amelyben katonai egyenruhát viselő tálib lázadók megtámadtak egy támaszpontot az ország északi részén lévő Balh tartomány székhelye, Mazari-Sarif közelében - közölte helyi tisztségviselőkre hivatkozva az MTI.

Korábban 50 katona haláláról szóltak a hírek. 2001 óta ez volt a legtöbb áldozatot követelő tálib támadás, amelyet afgán katonai támaszpont ellen követtek el. A sebesültek száma több mint 160.

A fegyveresek katonai járműveken érkeztek a bázishoz, először egy rakétával szétrombolták a bejáratot, majd lövöldözni kezdtek az éppen egy mecsetben imádkozó, illetve azt elhagyó vagy már az étkezdében vacsorázó katonákra. A hadsereg szerint a tíz támadót - egy kivételével, akit sikerült fogságba ejteni -, megölték az órákig tartó tűzharcban.

A támadás után a tálibok szóvivője jelentkezett, és közölte, hogy embereik hajtották végre a támadást, illetve volt köztük négy katona, aki jól ismerte a bázist, és átállt a lázadókhoz.

A katonák és - egyebek között - rendőrök ellen is rendszeresen támadást intéző tálibok azt követően erősödtek meg Afganisztán több részén, hogy a NATO 2014 végén befejezte harci misszióját az országban, és a külföldi katonák túlnyomó többsége távozott Afganisztánból.

Rovatok