Index Vakbarát Hírportál

Most Izrael csapott le Aszad erőire Szíriában

2017. április 23., vasárnap 11:13 | aznap frissítve

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült vasárnap a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén egy izraeli katonai támadásban, írja az MTI. 

A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is megerősítette, hogy támadás érte a Nemzetvédelmi Erők (FND) Kunejtrában található táborát. Egyelőre nem tudni, hogy légicsapásról vagy tüzérségi támadásról van-e szó.

Egyes szíriai források szerint az izraeli erők két rakétát lőttek ki a szíriai hadsereg kunejtrai lőszerraktárára. Az izraeli hadsereg az AFP francia hírügynökség kérdésére nem fűzött megjegyzést a történtekhez.

Izrael többször intézett támadást különféle célpontok ellen a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta. Pénteken is tűz alá vette Kunejtra környékét, ahonnan izraeli közlés szerint előzőleg rakétákat lőttek ki a zsidó állam területére.

Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael elfoglalta a Golán-fennsík jelentős részét. Jelenleg 1200 négyzetkilométer áll Izrael ellenőrzése alatt, Szíria egy 510 négyzetkilométeres területet felügyel. A két szomszédos ország máig nem kötött hivatalosan békét, bár a Golán-fennsíkot kettészelő tűzszüneti vonal mentén a szíriai polgárháború kitörése előtt viszonylag nyugodt volt a helyzet.

Rovatok