Index Vakbarát Hírportál

Ivanka Trump magyarázkodhatott Merkelék előtt

2017. április 25., kedd 22:48

Donald Trump amerikai elnök lánya és közeli tanácsadója már lassan biztos hozzászokik, hogy akármerre megy, ott az apja miatt kell magyarázkodnia. Nem volt ez másképp a berlini G20 női csúcson, ahol a világ nagy talán legnagyobb hatalmú asszonyaival, Angela Merkel német kancellárral és Christine Lagarde IMF-vezetővel egy színpadon kellett azt eladnia, hogy a szexista megjegyzéseiről hírhedt apja igazból a családok és a nők bajnoka. 

A BBC tudósítása szerint Ivanka Trumpot le is hurrogta a közönség, amikor azt mondta, apja mindig is a családok igazi segítője volt és mindent megtett a boldogulásukért. A beszélgetés moderátora ekkor megkérte Ivankát, hogy, mintegy reagálva a közönség fújolására, mondja el, mi a véleménye arról, hogy Donald Trump korábbi megnyilvánulásai alapján egyáltalán nem tűnik a nők támogatójának. A moderátor példákat nem hozott, de hogy csak a leghíresebbekről megemlékezzünk:

Ivanka erre kicsit kínos mosollyal arról kezdett beszélni, hogy igen, tudja, hogy a médiában az a kép terjed az apjáról, hogy nem tiszteli a nőket, de szerinte a Trump cégeiben dolgozó több ezer nő a tanúja annak, hogy Donald Trump hisz a nőkben,  a bennük lévő lehetőségekben és abban, hogy pont ugyanolyan jól el tudják végezni a munkájukat, mint bármelyik férfi. Azt is mondta, hogy ő egy olyan háztartásban nőtt fel, ahol nem volt korlátja annak, hogy ő nőként mit érhet el, és biztos benne, hogy elnökként is ugyanezt a környezetet teremti majd meg mindenki számára. 

Ivanka Trump amúgy Merkel asszony személyes meghívására érkezett Berlinbe. Ezt a BBC szerint sokan úgy értelmezik, hogy a német kormány új kommunikációs csatornát akar nyitni Washingtonnal Merkel nem igazán sikeres amerikai látogatása után. A német kancellár és Trump elnök nem igazán jöttek ki jól, az ovális irodában Trump nem is fogott kezet Merkellel, viszont átnyújtott egy "számlát", ami Németország NATO felé fennálló tartozását volt hivatott szimbolizálni. Imádott Ivankáján keresztül viszont talán egy kicsit jobban el lehet majd jutni Trumphoz. 

Rovatok