Index Vakbarát Hírportál

Szabályos droghadsereg ellen küzd Paraguay

2017. április 25., kedd 06:00

Ötvennél is több állig felfegyverzett bandita tartott rettegésben egy várost Paraguayban, ahol egy széfből több millió dollárt raboltak el. A tettesek menekülés közben és egy rajtaütéskor tűzharcba keveredtek a rendőrséggel, a lövöldözésben négyen meghaltak – írta az MTI.

A banditák a brazil határnál lévő, egyébként a csempészetről és erőszakos bűncselekményekről hírhedt Ciudad del Este városban támadták meg az egyik pénzszállító cég telephelyét, ahonnan egy széfből több millió dollárt zsákmányoltak.

A bandatagok egy része motorcsónakokkal menekült Brazíliába a Paraná folyón. A rablók egy csoportja mintegy 50 kilométerre a tetthelytől a brazil rendőrökkel keveredett tűzharcba, a lövöldözésben három bűnöző meghalt, négy társukat pedig elfogták.

Közben a paraguay-i rendőrök is végrehajtottak egy rajtaütést, az ottani lövöldözésben egy rendőr meghalt, öt embert pedig őrizetbe vettek.

A banda a szigorúan őrzött telephelyen több robbanószert is bevetett, hogy hozzáférjen a sok pénzhez a trezorban. A rablással egy időben néhány bandatag megrohamozta a helyi rendőr-főkapitányságot és a helyhatóság épületét, emellett több tucatnyi autót is felgyújtottak a városban és több ezernyi hegyes fémdarabot is az útra szórtak, így akarták megnehezíteni a rendőri beavatkozást a könnyebb menekülés reményében.

A rendőrök a tetthelytől néhány kilométerre öt brazil rendszámú autóra bukkantak, amelyekben fegyvereket és robbanóanyagokat találtak. A rendőrség szerint a nyomok egy Sao Pauló-i brazil bűnbandára utalnak, amely több régióban is uralja a drogkereskedelmet.

Horacio Cartes paraguay-i államfő elrendelte a katonaság bevetését a rablók felkutatása érdekében.

Lorenzo Lezcano belügyminiszter egy helyi tévétársaságnak elismerte, hogy a hatóságoknak információjuk volt egy tervezett nagyszabású támadásról, de annak célját és idejét nem tudták.

Rovatok