Index Vakbarát Hírportál

Emberiesség elleni bűncselekményben vizsgálják a korábbi perui elnök szerepét

2017. május 6., szombat 07:46

Ollanta Humala volt perui elnököt is érintő vizsgálatot indított a perui ügyészség a hadseregnek az 1990-es években a baloldali gerillákkal szemben alkalmazott véres fellépése miatt – írja az MTI.

A nyomozás két új tanúvallomáson alapul, amelyek szerint Humala parancsára katonák a Madre Mia katonai támaszponton megkínoztak és meggyilkoltak civileket. Humala a hadsereg tisztje volt az 1980-as, 90-es években, amikor a perui kormány véres kampányt folytatott a Fényes Ösvény nevű maoista gerillacsoport ellen. A volt elnök tagadja a vádakat.

Egy korábbi nyomozást, amit emberi jogi jogsértések gyanújával indítottak, 2009-ben bizonyíték hiányában lezártak. A sajtónak az utóbbi hetekben kiszivárogtatott telefonbeszélgetések arra utalnak, hogy Humala megvesztegetett megkínzott áldozatokat, hogy változtassák meg tanúvallomásukat.

Humala baloldali programmal indult az elnökválasztáson 2011-ben, de ötéves elnöki megbízatása végére jobbra tolódott politikailag, a szabad piacot támogató politikát folytatott és büntethetővé tette a Fényes Ösvénynek a polgárháborúban viselt felelősségének tagadását. Az 1980-ban kezdődött polgárháború 69 ezer ember életét követelte.

Rovatok