A hétvége erről a képről szólt.

Orbán Viktor Kínába ment, és ott találkozott néhány olyan cimborájával, akikkel újabban egy húron pendül politikailag. 

Ezekben a barátokban közös, hogy mindannyian a demokrácia elkötelezett hívei, akik mélyen megvetik, ha egy politikai vezető saját meggazdagodására használja fel a karrierjét, és ha a hatalomról van szó, akkor a józanság és a mértékletesség jellemzi őket. Persze nem könnyű megőrizni a józanságot, ezért hébe-hóba becsúszik egy-egy politikai gyilkosság, ellenzéki aktivisták és újságírók bebörtönzése, de az dobja rájuk emiatt az első követ, akin még nem uralkodott el teljesen a hatalomvágy és a paranoia. 

Ha alaposabban megnézzük a képet, akkor értékes információkhoz juthatunk:

• Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko mintha egy kicsit féltékeny lenne Orbán Viktorra, amiért a magyar kormányfő olyan jól elpacsizgat Vlagyimir Putyinnal. Persze ez érthető, hiszen Lukasenko és Putyin viszonya most nem annyira felhőtlen, mint Orbán és az orosz elnök egyre gyümölcsözőbb kapcsolata.
• Az is lehet persze, hogy a fehérorosz vezető egyszerűen csak elbambult, vagy éppen ekkor jutott eszébe, hogy otthon bekapcsolva felejtette a vasalót.
• Lukasenko nem szereti a szoláriumokat, de a szoláriumok sem szeretik Lukasenkót.
• Lukasenko fiának arckifejezése ezer titkot rejt: nem lehet eldönteni, hogy halálosan unja vagy borzasztóan élvezi a ceremóniát. Az apja mindenesetre nem érzi kínosnak, hogy csak ő hozta el a fiát. Egy igazi demokratának ez természetes.
• Mintha Recep Tayyip Erdoğan kiszúrna valamit Orbán és Putyin között, de ahelyett, hogy őszintén beszélne róla, inkább magában tartja. 
• Valami történik a jobboldalon, mert leghátul legalább hárman arrafelé néznek. De nem tudni, mit vagy kiket tekintenek meg.
• A kínai elnök mintha noszogatta volna Orbánt, hogy menjen oda Putyinhoz, aki még a KGB-s időkben sajátíthatta el azt a bizonyos mosolyt.