Index Vakbarát Hírportál

Október 15-én tartanák az előrehozott választást Ausztriában

2017. május 16., kedd 19:22

Az osztrák parlamenti pártok vezetői kedd délután megegyeztek, hogy a kormánykoalíció válsága miatt nem jövő ősszel,  hanem még idén, október 15-én tartanának előrehozott parlamenti választásokat. Az erre vonatkozó  indítványt szerdán terjesztik majd a parlament elé, amelynek legkésőbb június 30-ig kell szentesítenie  azt. 

Reinhold Mitterlehner eddigi alkancellár a múlt héten jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről. Mitterlehner a kisebbik kormánykoalíciós párt, az ÖVP elnöke is volt, továbbá betöltötte a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszteri posztot is az alkancellári megbízatás mellett. 

Vasárnap este az ÖVP vezetése a konzervatív párt új elnökének Sebastian Kurz külügyminisztert választotta, kedden pedig Christian Kern osztrák kancellár elfogadta a koalíciós partner által javasolt jelölteket az alkancellár és gazdasági miniszter posztjaira.

Az új elnök Wolfgang Brandstetter igazságügyi minisztert javasolta az alkancellári pozíció betöltésére, a gazdasági miniszteri posztra pedig Harald Mahrert, a néppárti gazdasági államtitkárt. A két új kormánytagot szerdán iktatják be.

Mint Kern elmondta, a kormánykoalíciós ÖVP-n kívül más pártokkal is keresné az együttműködést, ezt az ellenzéki pártok nagy lehetőségének nevezve, azok viszont bírálták a kormányt és az utóbbi napok történéseit. 

Az FPÖ a kormány ellen, a Zöldek pedig Wolfgang Sobotka belügyminiszter ellen nyújtottak be bizalmatlansági indítványt, azonban a parlament kedden mindkettőt elutasította.

Rovatok