Index Vakbarát Hírportál

Végzetes lehet a brazil elnök elleni bizonyíték

2017. május 19., péntek 21:20

A brazil legfelsőbb bíróság pénteken nyilvánosságra hozta a tanúvallomást, ami azzal vádolja Michel Temer elnököt valamint Luiz Inacio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt elnököket, hogy több millió brazil real kenőpénzt fogadtak el.

A most robbant bomba szerint Temer 15 millió real kenőpénzt fogadott el a JBS húsfeldolgozó cégtől.

Lula, akinek más korrupciós ügyei is nyomozás alatt állnak, állítólag 50 milliót kapott a JBS-től, míg Rousseff 30 milliót, offshore számlára utalva. Lula ügyvédje azt mondta, a politikus ártatlan, Rousseff ügyvédjét nem tudták elérni, írja a Reuters.

Temer  tegnap egy másik korrupciós váddal kapcsolatban  egy öt perces videobejelentésben azt mondta, nem és nem, semmiképp nem fog lemondani, mert soha nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg viszont kétséges, hogy Temer maradhat-e az elnöki pozícióban.

Az elnök megszorító reformintézkedéseinek egyébként mostanában kellett volna átmennie a szenátuson. Bár Temer azzal védekezik, hogy elnöksége alatt Brazília gazdaságilag stabilizálódott, most az ellene induló vizsgálat miatt az brazil piac megborult, a real közel 8 százalékot esett, írja a 444. Eközben az elnök megszorító csomagját kellene megszavaznia a kongresszusnak, ami a jelen helyzetben sokak szerint nem túl esélyes.

Rovatok