Index Vakbarát Hírportál

Manchesteri terror: Kiszivárogtak a helyszínelők fotói a bombáról

2017. május 24., szerda 10:08 | aznap frissítve

Úgy tűnik, a 22 éves Szalman Abedi nem egyedül követte el a manchesteri robbantást – mondta szerdán Amber Rudd brit belügyminiszter, írta a BBC

Az öngyilkos robbantásos merényletet az elkövető fejlettebb eszközökkel hajtotta végre, mint amilyeneket az elmúlt időszak több más terrorcselekményénél használtak, mondta a belügyminiszter. Rudd szerint ennek alapján „valószínűnek tűnik”, hogy a manchesteri robbantó, aki maga is meghalt, nem egyedül cselekedett.

A belügyminiszter azt is mondta, hogy tudomása szerint a merénylő nemrégiben Líbiában járt, és nem sokkal a terrorcselekmény végrehajtása előtt tért vissza Nagy-Britanniába. Az Independent szerint Szíriában is járt a merénylő.

Kiszivárogtak a helyszínelők fotói a bombáról

Kék hátizsákban vitte be a bombát a merénylő a koncertre, a detonátor 12 voltos elemekkel működött - derült ki a New York Times oldalán megjelent rendőrségi fotókból. A képekből kiderül, hogy miért olyan biztosak abban a nyomozók, hogy nem egyedül követte el a robbantást Szalman Abedi: a hétfőn felrobbantott bomba a korábbi európai terrortámadásoknál használt szerkezetekhez képest sokkal precízebb volt, ez arra utal a hatóságok szerint, hogy egy komplett terrorista sejt áll a merénylet hátterében.

A bombához csavarokat is raktak, amiket a detonáció repeszekként szórt szét, így okozva még nagyobb pusztítást.

A robbanás elég nagy erejű volt ahhoz, hogy a házi készítésű repeszeket jó messzire lökje, több darab az aréna téglafalaiba fúródva állt csak meg. A terroristák barkácsbombáihoz képest sokkal bonyolultabb volt a bomba elektronikája, a New York Times által megszólaltatott tűzszerész szerint az sem kizárt, hogy többféleképpen lehetett azt élesíteni, akár távirányítással is.

A merénylő apját és két testvérét őrizetbe vették

Az MTI azt írja, hogy a líbiai hatóságok szélsőségesként tartották számon a merénylő édesapját. A hatóságok szerint az 1965-ös születésű Ramadán Abedi korábban őrmesterként szolgált a helyi rendőrség különleges alakulatánál, ahonnan végül dezertált. A líbiai hatóságok később azért kezdték el keresni, mert a férfiról kiderült, hogy csatlakozott egy terroristaként nyilvántartott tripoli fegyveres csoporthoz. Ramadán Abedi 1991 után a feleségével Nagy-Britanniába költözött, ahol politikai menedékjogot kapott. 1994-ben költözött Manchesterbe, az egyik helyi mecsetben prédikációkat is tartott. A Telegraph szerint a gyilkos apja tagadta, hogy neki köze lenne a robbantáshoz, sőt szerinte a fia is ártatlan, és nem volt tagja az Iszlám Államnak. "Mi nem hiszünk ártatlanok meggyilkolásában. Ezek nem mi vagyunk" – közölte.  Ramadán Abedi azt mondta, öt napja beszélt utoljára a fiával, és úgy tudta, hogy zarándoklatra készül Mekkába.

Az AFP hírügynökség szerdán dél előtt nem sokkal jelentette, hogy három férfit fogtak el a merénylettel kapcsolatban. További részleteket egyelőre senki nem közölt, de a CNN-nek a rendőrség megerősítette az információt, és kiderült, hogy Manchester déli részén vették őket őrizetbe. Rajtuk kívül őrizetbe vették a robbantó 23 éves bátyját, apját és 20 éves öccsét is. Utóbbi kettőt Líbia fővárosában, Tripoliban. A 20 éves fiút azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam terrorszervezettel, írja a Telegraph.

Szerdán kora este egy újabb férfit tartóztattak le terrorizmus gyanúja miatt. A hatóság csak annyit közölt, hogy a férfi egy gyanús csomagot cipelt magával egy Manchester melletti kisvárosban, Wiganben. A csomagról azóta nem adott ki újabb információt a rendőrség.

Szerdán késő este egy újabb, nyolcadik embert is letartóztattak a robbantással kapcsolatban. A Sky News a manchesteri rendőrségre hivatkozva írja, hogy a város Blackley nevű körzetében egy kommandós rajtaütés során őrizetbe vettek egy egyelőre meg nem nevezett nőt.

Kedd éjjel óta a legmagasabb, kritikus szintre emelték a terrorellenes készültségi szintet Nagy-Britanniában. A döntést Theresa May miniszterelnök jelentette be a Downing Streeten, a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA késő esti értekezlete után. 

May már éjjel is utalt arra, hogy az elhárító szolgálatok megítélése szerint nem lehet kizárni, hogy a manchesteri merénylet elkövetője mögött egy szélesebb csoport állhatott, és emiatt

nem zárható ki akár az sem, hogy rövid időn belül újabb támadás történhet.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket katonai alakulatokkal egészítsék ki.

Fegyveresek járőröznek Londonban

Szerdán ennek már látható jelei voltak Londonban: a királyi család első számú londoni rezidenciája, a Buckingham-palota, valamint a parlamentnek és a kormányhivataloknak otthont adó Westminster kerületben fegyveres katonai egységek kezdtek járőrözésbe.

A parlament szerdán bejelentette, hogy a rendőrség tanácsára azonnali hatállyal felfüggesztették a parlament westminsteri épületegyüttesében szervezett nyilvános túrákat és egyéb rendezvényeket, és az intézkedés visszavonásáig csak azok léphetnek be az épületbe, akiknek belépési engedélyük van. 

Az Iszlám Állam vállalta magára az öngyilkos manchesteri merényletet. A hír korábban is felbukkant, de csak kedden délután erősítették meg.

Újabb részletek az áldozatokról

Kedd esti adatok szerint a Manchester Arenában végrehajtott támadásban, amelyet Ariana Grande amerikai énekesnő telt házas koncertjének végén követtek el, 22-en életüket vesztették, 59-en megsebesültek. 

A halálos áldozatok és a sebesültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány.

Szerda reggel a lengyel külügyi tárca közölte, hogy legalább két lengyel állampolgár is meghalt a terrortámadásban.  Witold Waszczykowski külügyminiszter az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak azt mondta: a két halálos áldozat az Ariana Grande koncertjén jelen lévő két lány szülei, akik a rendezvény végén gyerekeikért mentek. Az egyik lány felnőtt, a másik kiskorú.

Az áldozatok között van egy rendőrnő is, aki munkaidőn kívül, civilben vett részt a koncerten. Az áldozatok emlékére hivatkozva Ariana Grande menedzsmentje hivatalosan is lemondta az énekesnő európai turnéjának következő állomásait.

Kiürítették a manchesteri BBC-rádiót

Az Independent szerda délután háromkor azt írta, élő adásban ürítették ki a BBC Live5 nevű stúdióját Manchesterben. Itt megnézheti videón azokat a pillanatokat, amikor megszólalt a vészjelzés, és a műsorvezetők sietősen elhagyták az épületet. Az épületet csak 10 percre kellett elhagyniuk tűzjelzés miatt, de a körülmények miatt nagy volt a pánik.

Franciaország és Németország is szigorít

A terrorveszély miatt Franciaországban idén november 1-jéig meghosszabbítják a 2015 novemberében bevezetett rendkívüli állapotot - jelentette be szerdán a francia elnöki hivatal, miután Emmanuel Macron államfő vezetésével tanácskozást tartott a biztonsági kabinet. A kormánydöntésről a parlamentnek még szavaznia kell. Macron ezenkívül szeretne egy új törvényt "a terrorista fenyegetéssel szembeni biztonságról" az államfői hivatal közleménye szerint.

A rendkívüli állapotban a rendőrségnek kiterjedtebb jogai vannak a házkutatásra, a személyek átkutatására és letartóztatására. Az intézkedést 2015 novemberében vezették be annak hatására, hogy iszlamista fegyveresek és öngyilkos merénylők 130 ember halálát okozták Párizsban és környékén. A rendkívüli állapotot már ötször meghosszabbították, és hatálya július közepén járt volna le. 

Németországban felülvizsgálják a következő napokra szervezett tömegrendezvények biztosítására készített terveket a manchesteri terrortámadás miatt - jelentette be Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter. A  miniszter azt mondta, hogy az észak-angliai városban nem egy tömegrendezvény közben követtek el öngyilkos merényletet, hanem utána, amikor az emberek távoztak a helyszínről. Ezért a rendezvények befejezése utáni szakaszra nagyobb hangsúlyt kell helyezni a biztonsági intézkedések tervezésében - mondta a miniszter a ZDF országos köztelevíziónak.

A hétfői és kedd délelőtti eseményekről bővebben  itt  olvashat.

Borítókép: Kémiakönyvet találtak egy házkutatás közben a terrortámadás ügyében helyszínelő rendőrök. (AFP)

Rovatok