Index Vakbarát Hírportál

Bombázzák a terroristákat a Fülöp-szigeteken

2017. május 25., csütörtök 15:10

a

Már a légierőt is bevetették a Fülöp-szigeteken a Maute nevű terroristacsoport tagjai ellen csütörtökön, írja az MTI. A harcok Mindanao szigetén, a 200 ezer lakosú Marawi városban folynak, emiatt Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök már kedden 60 napos hadiállapotot hirdetett a szigeten.

Az Iszlám Államhoz köthető radikálisok  a héten több épületet elfoglaltak, egy iskolát, egy katolikus templomot és egy börtönt pedig felgyújtottak.  Túszul ejtettek továbbá több katolikus hívet és egy papot is, a fegyveresek a túszok megölésével fenyegetőznek, ha nem hívják vissza az ellenük kivezényelt kormányerőket.

A hadsereg száz katonát, köztük az amerikaiak által kiképzett kommandósokat vezényelt városba. A kezdeti összecsapásokban 13 terroristát öltek meg, a katonák közül öten vesztették életüket, 32-en pedig megsebesültek. A légicsapásokat csak azután rendelték el, hogy meggyőződtek arról, a célpontoknál nincsenek civilek. Az akció során három pontot céloztak meg, a bombázások sebészi pontosságúak voltak, és nem okoztak járulékos károkat.

A hadsereg felderítői szerint 50 dzsihadista lehet Marawiban, de gyaníthatóan a 100 milliós ország más szigetein - mint az északi Luzon - is jelen lehetnek már. Emiatt Duterte elnök nem zárta ki, hogy országa egészére kiterjeszti a statáriumot, ha a szükség úgy hozza.

Rovatok