Index Vakbarát Hírportál

Semmitmondással ment végig a G7 csúcstalálkozó

2017. május 27., szombat 21:47 | hat éve frissítve

A BBC néhány pontban összeszedte, hogy mit érdemes megjegyezni a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójáról, hogy a legfontosabb kérdésekben milyen álláspontra jutottak a felek. Röviden: szinte semmi nem történt.

A klímavita nem dőlt el

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok kilép-e a párizsi klímaegyezményből, nem dőlt el.

Az első hírek arról szóltak, hogy a globális felmelegedést tagadó, beszélt néhány emberrel és rájött, hogy a környezetvédelem nem is akkora hülyeség, mint gondolta. Az AP hírügynökség arról írt, hogy az amerikai elnök  az európai látogatása alatt sokat tanult a klímaváltozásról, és változhat a kérdésről alkotott nézete. Ez azért lenne fontos, mert a választási kampányban Trump határozottan azt ígérte, ha hatalomra kerül, az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből.

Aztán a korai jelentésekre rácáfolva a csúcstalálkozó után kiadott zárónyilatkozatban  egészen más szerepelt: e szerint Trump erősen klímaszkeptikus maradt, és élesen mást képvisel most is, mint az Európai Unió vezetése és a csúcstalálkozón résztvevő hat másik ország: Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia.

Angela Merkel német kancellár a klímavita után azt nyilatkozta, hogy:

A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően.

Merkel szerint Washington teljesen elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett, Nem sokkal Merkel sajtótájékoztatója után Trump egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hozza meg végleges döntését a párizsi megállapodásról.

Szabadkereskedelem

Trump másik karakteres kampányeleme volt az "America First", amivel protekcionista, bezárkózó, szabadkereskedelmet ellenző gazdaságpolitikát hirdetett.  A G7 találkozón ebből nem sok látszott, a zárónyilatkozat alapján nagyon diplomatikusan, profi politikusokhoz méltó semmitmondással megegyezett minden fél abban, hogy a szabadkereskedelem jó, kivéve, amikor kicsit rossz, és figyelni kell arra, hogy mindegyik országnak ugyanannyira legyen jó. Egyrészt mindegyik fél küzdeni fog a protekcionizmussal, másrészt a kereskedelem nem mindig volt minden fél számára előnyös. És ez minden, amit a gazdasági hatalmaknak jelenlegi mondani tudna a nemzetközi kereskedelemről.

Migráció

A szombati találkozó elején részt vettek Tunézia, Kenya, Etiópia, Niger és Nigéria vezetői is, amikor a migrációról volt szó. Az olaszok hangsúlyozták leginkább, hogy a fejlett és gazdag országoknak támogatniuk kellene az afrikai fejlődő gazdaságokat, hogy az ott élő fiataloknak ne kelljen a nélkülözés és a lehetőségek hiánya miatt a veszélyes migrációs útvonalakon elvándorolniuk Európába. A Reuters egy diplomata forrásra hivatkozva még hozzátette, hogy eredetileg lett volt egy olyan olasz prezentáció is, amely gazdasági bevándorlók befogadása mellett érvelt és annak a fogadó országban megjelenő előnyeit taglalta volna, de ezt az előadást végül nem tartották meg. A célja az lett volna, hogy a római kormány külön migrációról szóló dokumentumokat akart a zárónyilatkozathoz csatolni, erre azonban nem került sor, ettől Trump és csapata zárkózott el leginkább a Reuters szerint.

Az MTI összefoglalója idézte a házigazda olasz miniszterelnököt, aki azt állította a záró sajtótájékoztatón, hogy a csúcstalálkozó "eredményes volt", "igazi vita zajlott", és "kisebb eredmények is születtek", mint például a fiatal afrikai vállalkozók képzésének támogatása. A a csúcs legjelentősebb eredményének a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozatot nevezte.

Kisebb balhé is volt

Délután a taorminai csúcstalálkozó helyszínétől délre, Giardini-Naxos település tengerpartján, "NO G7" jelszóval kezdődött a hetek politikája elleni tüntetés, amelyen egy-kétezer ember vett részt a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedései közepette.

A megmozdulás később a globalizációellenes tiltakozók egy része és a rendőrség közötti összetűzésbe torkollott. Húsz-harminc, kommunista zászlókat lengető maszkos tüntető ugyanis hírügynökségi jelentések szerint szidalmazni kezdte a sorfalat álló rendfenntartókat, majd nekirontott a rendőröknek, akik könnygáz bevetésével válaszoltak. A rend egy negyed órán belül helyre állt.

Rovatok