Index Vakbarát Hírportál

Visszafordult egy Malaysian Airlines gép

2017. május 31., szerda 18:23

Az elképesztően szerencsétlen légitársaság, a Malaysian Airlines gépének vissza kellett fordulnia, mert egy utas zavart okozott a pilótafülkénél, írja a BBC. Egyelőre meg nem erősített információk szerint az utasnál robbanószer lehetett, Malajzia közleménye szerint ittas volt.

Az MH128-as járat Ausztráliából, Melbourne-ből szállt fel, Kuala Lumpur felé tartott. A pilóta azért döntött úgy, hogy visszafordítja a gépet, mert egy utas megpróbált betörni a pilótafülkébe. A gép biztonságban földet ért a melbourne-i reptéren, ahol a biztonsági szolgálat segítségét kérte, erősítette meg Liow Tiong Lai, Malajzia közlekedési minisztere. Az utasokat leszállították a gépről, senkinek nem esett baja.

A miniszteri közlemény szerint az utas részeg volt. A BBC idézi Alex Macheras repülésbiztonsági szakértő tweetjét - a szakértő a légiforgalmi irányító rádióra hivatkozva azt írta, az utasnál robbanószerek voltak, de ezt egyelőre nem erősítették meg.

Macheras azt is kitette Twitterre, hogy

az ausztrál SBS televíziónak nyilatkozó utasok szerint a rendbontónál "robbanószer volt", és "11 másik utas szerelte le".

A hivatalos közlemény szerint az MH128-as 30 percet töltött a levegőben, mielőtt leszállt volna. A BBC által idézet FlightRadar járatkövető honlap szerint viszont csak 14 percről van szó. Az út normális esetben 8 órán át tartott volna.

Rovatok