Index Vakbarát Hírportál

Trump nem egy, hanem rögtön két baromsággal indította a tweetrohamot London-ügyben

2017. június 4., vasárnap 16:10

Az amerikai elnök természetesen a londoni merénylet kapcsán is megnyilvánult a Twitteren, és sikerült is minimum vitatható bejegyzéseket írnia. 

Ez az első, ebben Sadiq Khan londoni polgármester szemére veti, hogy azt mondta, "nincs ok megijedni".

Amiben így még igaza is lenne, de aztán közzétették a szövegkörnyezetet, amiben a polgármester az említett mondatot mondta. Az pedig úgy szólt, hogy "ahogy a terroristák folyton fejlődnek, új módszereket találnak, hogy veszélyeztessenek, támadjanak, a rendőrök és szakértők is találnak új módszereket, hogy biztonságban tudjanak minket. A londoniak megnövekedett rendőri jelenlétet tapasztalhatnak mostanában majd,

de nincs ok megijedni.

A rendőrségnek is és nekünk is azt kell tennünk, amivel bebiztosítjuk, hogy olyannyira biztonságban legyünk, amennyire lehetséges." Londoni politikusok ki is borultak az amerikai elnökre, volt, aki közölte, hogy ez nem méltó egy világhatalom vezetőjéhez. Sadiq Khan pedig közölte: fontosabb dolga is van most, mint Trump tájékozatlan tweetjére reagálni, melyben "szándékosan kiragadja a szövegkörnyezetből a figyelmeztetést, hogy a londoniak ne ijedjenek meg, amikor sok rendőrt, köztük fegyvereseket látnak az utcákon".

Aztán jött a másik tweet, amiben arra hívta fel a figyelmet az elnök, hogy hahó, a mostani támadás után vajon miért nincs terítéken a fegyverviselés szigorítása? Hát azért, mert teherautót, és késeket használtak!

Amire meg a twitterezők kezdték el osztani őt, hogy "és talán még több embert megöltek volna, ha hozzáférésük lett volna fegyverekhez. Idióta'". Vagy, hogy "Most Trump vagy a terroristáknak akar fegyvert adni, vagy be akarja tiltani a kést és a teherautókat". Még Gary Lineker legendás focista is megszólalt: "Képzeld el a mészárlást, ha lett volna gépfegyverük. Ez az ember bármilyen tragédiát képes felhasználni, hogy a saját nézeteit nyomja".

Borítókép: Kevin Lamarque / Reuters.

Rovatok