Index Vakbarát Hírportál

Hazugságkampány indult az országunk ellen

2017. június 5., hétfő 10:50

Katar szerint igazságtalan és megalapozatlan, hogy az arab országok megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat, és hazugságkampánnyal igyekeznek gyámság alá helyezni – közölte hétfőn az MTI jelentése szerint a közel-keleti emírség külügyminisztériuma. Ezt az előzte meg, hogy négy közeli arab ország hétfőn felmondta a diplomáciai viszonyt Katarral, erről itt olvashat bővebben. Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jemen és Szaúd-Arábia belügyeikbe való beavatkozásra, nemzetbiztonsági okokra, valamint terrorszervezetek támogatására hivatkozva döntött erről.

A tárca közleménye szerint Katar, amely tagja az Öböl menti Együttműködési Tanácsnak, elkötelezett a szervezet alapokmányának betartása mellett, tiszteletben tartja más országok szuverenitását, és nem avatkozik azok belügyeibe.

A katari hatóságok úgy vélekedtek, hogy hazugságkampány folyik ellenük azzal a céllal, hogy kárt okozzanak közel-keleti érdekeltségeinek. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelték, megtesznek minden szükséges ellenintézkedést annak érdekében, hogy a történtek ne legyenek hatással az ország gazdaságára és a lakosok életvitelére. Ezzel összefüggésben egyben sajnálattal szóltak arról, hogy Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is lezárta a vele szomszédos határokat és légtereket.

Katar apró félszigeten fekszik az öböl nyugati partján, szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől érhető el.

Rovatok