A mélyen katolikus Írországban 24 évvel ezelőtt még büntették a homoszexuális kapcsolatot, az azonos neműek házasságát 2015-ig nem engedélyezték. Az országnak mindeddig még soha nem volt olyan miniszterelnöke (ahogy ők nevezik: taoiseach), aki nem házas. Ehhez képest most lesz egy nyíltan meleg, indiai bevándorló apától született, minden eddiginél fiatalabb (38 éves) kormányfőjük, Leo Varadkar.
Ha a megválasztásom megmutat valamit, akkor azt, hogy az előítéletek nem kötik ezt a köztársaságot
– mondta.
Varadkar 2015-ben coming outolt, éppen a melegházasságról szóló referendum kampányában, de látványosan nem akart ebből nagy ügyet csinálni. „Ez már nekem nem nagy szám. Remélem, másnak sem. Nem kellene annak lennie” – mondta.
– kommentálta a dolgot az Elle brit kiadása.
Mindez egyrészt igaz, de csak ami az ország LGBT-hez, vagyis a szexuális kisebbségekhez való hozzáállását mutatja. Az Irish Times azt írja, az ő egyenlő jogaik lassan olyannyira magától értetődőek ott, hogy az egész mozgalom kezd feleslegessé válni, ami konkrétan is tetten érhető:
Brian Sheenan melegaktivista, politikus a Facebookra azt írta, hogy Leo megválasztása alapvetően mutatja meg az utat, amit Írország bejárt az utóbbi évtizedekben.
Másrészt viszont azért bonyolultabb a dolog annál, hogy hirtelen ultraliberálissá vált volna Írország. Varadkar nézetei pont azok körében nem túlzottan népszerűek, akik épp az ő egyenlő jogaiért szoktak küzdeni, emlékeztet az Irish Times. Az új kormányfő ugyanis meglehetősen vaskalapos is tud lenni, például pénzt adna a munkanélküli bevándorlóknak, hogy hagyják el az országot, annak ellenére, hogy ő is bevándorló gyereke, és felvetette azt is, hogy a börtönben a foglyok saját maguk kellene fizessenek az ételükért és „szállásukért”.
Az Irish Independent úgy fogalmazza meg mindezt, hogy miközben a New York Times, a Guardian vagy az al-Dzsazíra olvasói megkapták a főcímeket az írek szuperprogresszív döntéséről, az ír sajtó azért mélyebbre ásott.
2009 – Jóhanna Sigurdardóttir, Izland
2011 – Elio Di Rupo, Belgium
2013 – Xavier Bettel, Luxemburg
2017 – Leo Varadkar, Írország
„Politikai karrierje során ő volt az az ember, aki brutális költségcsökkentést akart a mentálisan beteg emberek ellátásában, konzervatív nézeteket vallott az abortusz ügyében, és a szociális ellátásokkal való visszaélések ellen kampányolt” – írta a lap. Ez utóbbi elemzők szerint egyértelműen a konzervatív párt jobbszárnyának volt gesztus. Az abortuszról meg egyenesen azt mondta, hogy a pártja, a Fine Gael „szívélyesen fogad mindenkit, akik társadalmilag konzervatívan látják a dolgokat”, sőt, jövőre referendumot akar rendezni az ügyben.
A BBC arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnöki posztért folyó, konzervatív párton belüli kampány nem a melegjogokról vagy a bevándorlókról szólt, hanem arról, hogy hogyan tudna kilábalni az ország a társadalmi-gazdasági problémákból, az évekkel ezelőtti pénzügyi csődből, és hogyan kezeljék a brexitet.
A párton belüli ellenfele, Simon Coveney aggodalmát fejezte ki, hogy a riválisának gazdasági látásmódja a Fine Gaelt rossz irányba mégpedig jobbra viszi. Varadkar erre annyit mondott, hogy azokat kell képviselni, akik „korán reggel kelnek”. „Akik a köz- és magánszektorban dolgoznak, akik saját maguk munkáltatói, akik felkelnek, hogy a szeretteiket gondozzák, szülők, akik felkelnek, hogy a gyerekeiket neveljék.”
Varadkar volt már közlekedési, turisztikai és sportminiszter, majd az egészségügyi tárcát is vezette, legutóbb pedig az ír jóléti rendszerért volt felelős. Jól kezeli a médiát, azt tartják róla, hogy kimondja, amit gondol.
A politikus maga is azt mondta, hogy nem a melegsége határozza őt meg, mint ahogy nem is a bevándorlósága, vagy az, hogy orvos. „Ez csak a része annak, aki én vagyok. A személyiségeim részei.”
Az Independent egyenesen úgy fogalmaz: a nemzetközi médiának be kellene fejeznie, hogy az új vezetőnk valami progresszív hős, a változás szimbóluma, a katolikus múltunk meggyalázása.
Ez Varadkar politikai karrierjének lekicsinylése, és semmi más, mint felszínes, a felszínt kapargató tudósítás.