Index Vakbarát Hírportál

Elszigetelt támadás volt a párizsi

2017. június 7., szerda 12:41

Minden jel arra vall, hogy elszigetelt volt az a támadás, amit egy kalapácsos férfi követett el egy rendőr ellen kedd délután a párizsi Notre Dame előtti téren, és semmi nem utal arra, hogy az illető radikális iszlamista volna - közölte a francia kormány szóvivője. A férfit a megtámadott rendőr kollégája a mellkasán meglőtte, majd a mentők kórházba szállították. Az első információk szerint még a támadót a lábán lőtte meg a rendőr, akinek a kollégája könnyebben megsebesült a támadásban.

Annak ellenére nincs jele a férfi radikális iszlamista mivoltának, hogy azt kiabálta: "Ezt Szíriáért!", valamint a támadást követően szemtanúk szerint az Iszlám Állam által kikiáltott kalifátus katonájának nevezte magát - írja az MTI. 

A támadó a nála lévő személyi okmányok alapján egy algériai születésű, 40 éves, legálisan Franciaországban tartózkodó, a rendőrségi nyilvántartásban nem szereplő egyetemista, bizonyos Farid I., aki 2014 óta a metzi egyetem információ-technológia szakos doktorandusz hallgatója - közölte egy meg nem nevezett forrás, amely jól ismeri a nyomozás menetét.

Farid I. egyetemi témavezetője, Arnaud Mercier a BFM hírtévének nyilatkozva elmondta: a doktorandusz semmilyen jelét nem mutatta szélsőséges iszlamizmusnak, bár az nyugtalanította őt, hogy a férfi november óta megváltozott, nagyon csendes lett. 

Az Aftonbladet című svéd lap úgy értesült, hogy Farid I. korábban Svédországban tanult, az uppsalai egyetemen doktori fokozatot szerzett, majd 2009-2010-ben szabadúszó újságíróként dolgozott két svéd lap és egy rádió számára is.

Rovatok