Index Vakbarát Hírportál

Katonákat öltek, nőket fejeztek le az as-Sabáb terroristái

2017. június 8., csütörtök 17:33

Az as-Sabáb terrorszervezet fegyveres szélsőségesei támadtak egy katonai támaszpontra az észak-szomáliai Puntland félig autonóm területen, és közel hetven katonával végeztek, sok társukat megsebesítették, írja az MTI.

Helyi lakosok szerint a támadók polgári lakosokat, köztük nőket is lefejeztek, de az áldozatok pontos száma még nem ismert.  Szomáliai vezetők szerint ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb támadása. A szomáliai biztonságot nemcsak az al-Kaidával kapcsolatban álló as-Sabáb fegyveresei, de az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődő dzsihadisták is fenyegetik.

Az af-Urur városban lévő támaszpont elleni támadás egy robbantással kezdődött, majd a szélsőségesek lerohanták a támaszpontot és katonákat mészároltak le. A támadók sok fegyvert és járművet is zsákmányoltak.

Ahmed Abdiweli helyi biztonsági tisztségviselő szerint a szélsőségesek is jelentős veszteséget szenvedtek. Hashi Mohamed ezredes elmondta, hogy később erősítés érkezett a táborba, és kiűzték a támadókat, akik legalább százan votlak. 

Az as-Sabáb a nemzetközi közösség és az Afrikai Unió Szomáliai Missziójának 22 000 katonája által támogatott központi kormány megdöntésére esküdött fel. Február közepén háborúval fenyegette meg Mohamed Abdullahi Mohamed új szomáliai elnököt.

Rovatok