Index Vakbarát Hírportál

Civil áldozatai is lehetnek Rakka ostromának

2017. június 11., vasárnap 07:56

Legalább 50 ember, köztük sok polgári személy halt meg az utóbbi egy napban a sűrűsödő légicsapásokban, amelyeket az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció intézett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai fellegvárának tartott Rakka ellen - jelentette helyi lakosokra hivatkozva az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szombat este.

Az MTI által idézett beszámolók szerint tíz embert megölt és sokakat megsebesített egy csapás a város egyik főutcájában, a bevásárlónegyedben. A nyugati Dzsazra városrészben egy internetes kávézóra csaptak le a koalíció harci repülőgépei, 14-en ott is meghaltak.

Az Iszlám Állam hírügynöksége, az Aamák azt jelentette, hogy csak péntek éjszaka 33 ember halt meg és 25 megsebesült a légicsapásokban.

A várost védő dzsihadistákat egyre jobban szorongatják az amerikai támogatású szíriai ellenzéki erők (SDF), a napokban Rakka keleti és a nyugati részében is elfoglaltak egy-egy körzetet, al-Mislabot és asz-Szabáíját.

A dzsihadista szervezet 2014-ben foglalta el a várost szíriai ellenzéki fegyveresektől, katonai parancsnokai is sokáig ott tartózkodtak. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szervezet - a koalíciós gépek légi támogatásával - néhány nappal ezelőtt kezdte meg hadműveletét a város visszafoglalására.

Koalíciós becslések szerint a várost 3-4 ezer dzsihadista védi. Az ENSZ pénteken jelezte, hogy nagyon aggódik a rakkai civilek sorsáért, illetve az ostrom polgári áldozatai miatt.

Rovatok