Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a brit Liberális Demokrata Párt vezetője

2017. június 14., szerda 23:14

Lemondott Tim Farron, az Európai Unió-párti, ellenzéki brit Liberális Demokrata Párt vezetője. Személyes okokra hivatkozva, de a 47 éves politikus pártja nem szerepelt túl jól az előrehozott választásokon, csak 12 mandátumot szerzett a 650 fős parlamentben. A Liberális Demokrata Párt volt az egyetlen olyan komoly erő, amely új népszavazást írt volna ki az Európai Unióhoz tartozásról.

Farront hevesen bírálták a liberális demokraták kiábrándító választási kampánya után, és többször állították pellengérre keresztény teológiai nézetei, illetve a melegekhez való hozzáállása miatt – írja az MTI.

"Elnökségem legelső napjától fogva a keresztény vallásomat firtató kérdésekkel szembesültem" - mondta Farron. "Próbáltam elegánsan és türelmesen megválaszolni ezeket. Néha a válaszaim okosabbak is lehettek volna."

A politikus szerint vallásának középpontba kerülése elvonta a figyelmet a lényegesebb dolgokról. Farron úgy vélte, lehetetlen hitét megőrizve egy haladó szellemiségű, liberális párt élén maradnia annak ellenére, hogy sohasem próbálta meg ráerőszakolni nézeteit másokra.

A liberális demokraták 2010-ben részt vettek a David Cameron vezette konzervatívok koalíciós kormányában, de Farron a jelenlegi választások után jelezte: sem a Theresa May brit kormányfő irányította torykat, sem a Munkáspártot nem kívánja támogatni a kormányalakításban. A politikus a következő hónapban távozik a tömörülés éléről. A pártelnöki tisztségért folyó küzdelem favoritjainak Vince Cable és Jo Swinson számítanak.

Rovatok