Index Vakbarát Hírportál

Harmincra nőtt a londoni tűzvész áldozatainak száma

2017. június 16., péntek 14:03 | aznap frissítve

Az angol rendőrség szerint valószínűleg sosem fogják tudni megtalálni és azonosítani a szerda hajnalban kigyulladt Grenfell Towerben elhunyt összes embert - írja a BBC. A legutóbbi, pénteki hivatalos közlés szerint az áldozatok száma harmincra nőtt. Még mindig vannak holttestek a házban, de a veszélyes állapota miatt nagyon lassan haladnak az átvizsgálással. Most 60 körülire becsülik a végleges számot, de parancsnok csak annyit mondott, reméli, nem lesz három számjegyű. 

Az első megnevezett áldozat egy szíriai menekült, Mohammed Alhajali volt, aki 2014-ben érkezett Nagy-Britanniába, és mérnöknek tanult. Ő a teljesen kiégett, 24 szintes Grenfell Tower 14. emeletén lakott bátyjával, akit a tűzoltók kimenekítettek a lángoló toronyházból - írja az MTI. 

A tűz kivizsgálására bűnügyi vizsgálatot indítottak. A vizsgálatot vezető parancsnok szerint eddig semmilyen jel nem utal arra, hogy gyújtogatás történt. De a rendőrség szerint ilyen súlyos szerencsétlenségek után mindig indul vizsgálat annak kiderítésére, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

A műszaki vizsgálat jelenleg a 127 lakásos épület tavaly befejeződött felújítására összpontosul. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években. Nick Hurd, a brit belügyminisztérium államtitkára, aki a rendőrség és a tűzoltóság munkáját is felügyeli, elrendelte az összes ilyen lakóépület teljes tűzbiztonsági felülvizsgálatát.

Rovatok