Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz török támaszpont Szaúd-Arábiában

2017. június 17., szombat 17:03

Egy meg nem nevezett szaúdi tisztségviselő szerint Szaúd-Arábia nem engedi meg Törökországnak, hogy támaszpontot létesítsen a területén – írja az MTI.

A bejelentés előzménye, hogy Recep Tayyip Erdoğan a portugál RTP televíziónak adott interjúban felajánlotta Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királynak, hogy országa támaszpontot létesít a királyságban.

A királyság nem engedheti meg Törökországnak katonai támaszpontok létesítését a területén. A királyságnak nincs erre szüksége. Fegyveres erői és katonai képességei a legjobb színvonalon vannak.

– jött a válasz a szaúdiaktól, ami összességében annyira nem meglepő, mert ugyan jó viszonyra törekszik Szaúd-Arábiával, továbbra is szilárdan támogatja Katart az arab világban az elmúlt hetekben kirobbant, különösen kemény hatalmi játszmában.

Ankara és Doha 2014-ben kötött széles körű védelmi megállapodást, a török parlament pedig a múlt héten emelte törvényerőre az egyezmény azon pontját, mely szerint Törökország támaszpontot alakít ki, és több ezer katonát állomásoztat Katarban. Ezen felül a múlt hét óta napi három alkalommal szállítanak élelmiszer-szállítmányokat is a kereskedelmi blokád alá vont országba.

Rovatok