Index Vakbarát Hírportál

Teljesen bekerítették az Iszlám Állam fővárosát

2017. június 30., péntek 00:23

Az Egyesült Államok támogatta kurd-arab koalíció katonái csütörtökre minden kivezető utat lezártak a szíriai Rakkából, ahol az Iszlám Állam mintegy négyezer fegyverese rekedt.

A terrorszervezet még 2014 elején foglalta el a várost, és ki is nevezte a fővárosának. Az elsősorban kurd és arab fegyveresekből álló, nyugati támogatást élvező SDF (Szíriai Demokratikus Erők) tavaly november óta ostromolja a várost, mely ellen idén június 6-án indult meg a második nagy roham.

Csütörtök estére hírügynökségi jelentések szerint a városból kivezető összes út az SDF ellenőrzése alá került, és a támadók csak ezen a héten mintegy 20 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel Rakka környékén az IS ellenőrzése alól, írja a BBC.

A városban legfeljebb négyezer védő maradt, és akár százezres is lehet az ott rekedt polgári lakosság létszáma - beszámolók szerint az IS fegyveresei ahol lehet, megakadályozzák a lakosok menekülését, hogy élő pajzsként használhassák őket. Az ENSZ jelentése szerint 173 civil halálesetről tudni ebben a hónapban, de a valós szám ennél lényegesen nagyobb lehet.

Ha Rakkát is elveszíti, az jókora csapást jelentene a kalifátus számára, amely ugyan még mindig jelentős szíriai területeket tart az ellenőrzése alatt, de ezzel a legfontosabb szíriai központja esne el. Ráadásul ezzel párhuzamosan a terroristák iraki bázisa is jelentősen meggyengülhet, ha a várakozásoknak megfelelően a következő napokban végleg elveszítik Moszul városát.

Rovatok