Index Vakbarát Hírportál

Katar elutasítja az arab államok követeléseit

2017. július 1., szombat 21:34

Katar kész a párbeszédre, de el fogja utasítani az arab államok követeléseit, mert azok célja nem a terrorizmus elleni küzdelem, hanem az ország szuverenitásának megcsonkítása – mondta Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni katari külügyminiszter szombaton Rómában.

Hamarosan lejár a 13 követelés elfogadásának határideje, amelyeket Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom szabott meg Doha számára a múlt hónapban kirobbant öbölmenti viszály lezárása érdekében – írja az MTI.

Az Irán legfőbb ellenlábasának számító Szaúd-Arábia vezetésével az arab országok egy csoportja június elején megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Katarral, és az ország gazdaságának működését nagymértékben hátráltató szankciókat vezetett be. Arra hivatkoztak, hogy az ország vezetése terroristákat támogat, együttműködik Iránnal és beavatkozik a belügyeikbe.

Doha tagadja a vádakat.

A követelések listáját el fogjuk utasítani, de megfelelő feltételek mellett hajlandóak vagyunk a párbeszédre.

– mondta a külügyminiszter.

A követelések között szerepelt a terrorcsoportokkal való kapcsolatok megszakítása, az al-Dzsazíra pánarab televízió felszámolása, az Iránnal való viszony visszavágása és egy katari török légi támaszpont bezárása.

Az érintett arab országok hangsúlyozták: feltételeik nem képezik alku tárgyát, és az elszigetelés irányába tett további lépésekkel fenyegették Katart, ha nem fogadja el követeléseiket.

A diplomáciai konfliktusban Kuvait próbál közvetíteni a felek között az Egyesült Államok támogatásával. Szombaton a Kreml közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Katar és Bahrein vezetőivel a viszályról, és Moszkva a párbeszéd mellett foglalt állást.

Rovatok