Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a rappert, aki fellépett az arkansas-i lövöldözéskor

2017. július 2., vasárnap 16:10

Az BBC szerint az arkansas-i koncerten kitört lövöldözéssel kapcsolatban letartóztatták a fellépő rappert, Ricky Hamptont, művésznevén Finese TwoTymes-t. A helyi nyomozók vezetője, Kenton Buckner az AFP hírügynökségnek elmondta, Hampton csapatának több tagját is feltartóztatták a rendőrök, mert be akartak menni a klubba. Egyiküknél fegyver is volt.

A rapper korábban Facebook-posztban azt írta, senki nem azért jött a klubba, hogy bántsák, hanem hogy jól érezze magát.

Az arkansas-i Little Rock városban, a Power Ultra Lounge klubban helyi idő szerint péntekről szombatra virradó éjszakalövöldözés tört ki, 28 ember megsérült, hárman menekülés közben. A legfiatalabb sérült 16 éves lehet. Két ember súlyos sérüléseket szenvedett, de a hatóságok szerint senki sincs életveszélyben. 

A BBC-nek Mark Stodola, Little Rock polgármestere azt mondta, a klub pártfogói összeszólalkoztak, ez fajult lövöldözésig. A hatóságok már korábban megerősítették, hogy nem terrorcselekményről, hanem személes konfliktusról volt szó, semmi nem utal rá, hogy a lövöldözést előre eltervezték volna. A polgármester szerint azért tudott ennyire elfajulni a konfliktus, mert a klubba sokan fegyverekkel érkeztek, ezek kéznél voltak. 

Korábban azt írtuk, bandaharcok miatt törhetett ki a lövöldözés. A nyomozók vezetője az AFP-nek elmondta, már hosszú ideje vizsgálják a bandák közti rivalizálást, valószínűleg most ez volt a konfliktus forrása. A péntekesti koncert promóciós anyagain is egy fegyveres férfit látni, ezt utólag többen is kritizálták.

Rovatok