Index Vakbarát Hírportál

A visszaélések miatt videóra kell venni a forgalmi vizsgákat Romániában

2017. július 3., hétfő 13:23

Hétfőtől a forgalmi vizsgán is videofelvételek készítenek Romániában, ahol egy tavaly hozott sürgősségi kormányrendelet arra kötelezi a hatóságokat, hogy videofelvételekkel bizonyítsák: az általuk kiállított vezetői engedélyeket törvényes körülmények között érdemelték ki a jelentkezők - írta az MTI. 

A vezető jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatalnak (DRPCIV) egyelőre csak a fővárosban és - a Bukarestet körülvevő - Ilfov megyében sikerült a szükséges műszaki feltételekről gondoskodnia, de azt ígéri, hogy fokozatosan minden megye megkapja azokat a kamerákat, amelyekkel a forgalmi vizsga menetét lefilmezhetik a közlekedési rendőrök. Az A-kategóriájú (motorkerékpárokra érvényes) jogosítványok megszerzését célzó vizsgákon nem filmezik a gyakorlati próbát.

A kamerákat menetirányban szerelik fel a "vizsga" feliratú járművekre oly módon, hogy az autó mozgását, az utat és forgalmat rögzítse, és lehetővé tegye a forgalmi vizsga időpontjának, a vizsgázó és vizsgáztató személyének azonosítását. A felvételek nem nyilvánosak, csak az illetékes bíróság kérheti ki őket, ha az alkalmatlannak ítélt jelentkező óvást nyújt be a vizsgáztató döntése ellen.

Hivatalosan a bukaresti kormány is az esetleges óvásokra hivatkozott, amikor elrendelte a gépjárművezetői vizsga mindkét (elméleti és gyakorlati) próbájának lefilmezését. Az intézkedést azonban a jogosítványokkal kapcsolatos gyakori korrupciós botrányok is szükségessé tették.

Néhány éve például az Arges megyei közlekedési rendőrség több magas rangú vezetőjét ítélte másféltől hat évig terjedő börtönbüntetésre a bíróság, amikor bebizonyosodott, hogy arra jogosulatlan jelentkezők ezreinek állítottak ki 700 és 4500 euró közötti csúszópénzért vezetői engedélyeket, a "jogosítványvásárlók" vezetői alkalmasságát pedig - közülük sokan éppenséggel írástudatlanok voltak - senki sem vizsgálta meg.

Rovatok