Index Vakbarát Hírportál

Ötödször is megtámadták savval az indiai nőt

2017. július 3., hétfő 17:26

Ötödször támadtak meg savval egy 35 éves nőt Indiában, ám az ügyet vizsgáló rendőrségnek, kétségei vannak, hogy minden a nő elmondása alapján történt-e, ugyanis a nyomozás során talált bizonyítékok nem vágnak egybe a vallomásával. Az MTI azt írja, hogy a nőt 2008 óta egy tulajdoni vita miatt támadták meg többször is. 

Az áldozat bevallása szerint ugyanaz a két férfi támadta most is meg, akik kilenc évvel ezelőtt megerőszakolták, továbbá 2013-ban, illetve idén márciusban savval támadtak rá. A Guardian rendőrsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a két férfit tisztázták, mind a nemi erőszak, mind a korábbi savas támadás ügyében.

A rendőrség szerint a legutóbbi támadásról nő azt mondta, hogy két férfi savval támadt rá, ami az arcát és a nyakát is megégette. A sérüléseit ellátták, azonban a nyomozás után nem találtak bizonyítékokat arra, hogy tényleg úgy történt minden, ahogy a nő elmondta.

A nyomozást vezető rendőr nyilatkozata szerint a helyszínelők találtak ugyan egy üres flakont a fürdőszobában, ahol a támadás előtt tartózkodott az áldozat, viszont sem a ruháin, sem a padlón nem találták meg a sav nyomait. Azt is hozzátette, hogy az ügyben folytatódik a nyomozás.

Szintén kérdést vet fel, hogy a férfiak hogyan kerülhettek a nő közelébe, aki a korábbi támadások miatt már rendőri védelem alatt áll. 

A savas támadások komoly problémát jelentenek Indiában, a 35 éves megtámadott nő egy olyan kávézóláncnak dolgozik, ahol savast támadást túlélő nők dolgoznak. Az indiai legfelsőbb bíróság ugyan 2013-ban szabályozta a sav kereskedelmi forgalmát, de azt mondják, még mindig könnyű hozzájutni.

Rovatok