Index Vakbarát Hírportál

2030-ra teljesen kitiltanák a motorokat Hanoiból

2017. július 4., kedd 19:14

A városi tanács döntésének értelmében 2030-ra teljesen kitiltanák a motorokat Hanoiból, amivel a dugókat és a levegő szennyezettségének mértékét csökkentenék a vietnami fővárosban – írja a BBC. A tanács ezzel egyidejűleg azt is megígérte, hogy fejleszti a tömegközlekedést, hogy 2030-ra az ott élők fele használja azt a jelenlegi 12 százalék helyett.

A döntéshez az vezetett, hogy egyes tanulmányok szerint már minden kilométerre 2500 motor jut és a kétkerekű járművek száma a jelek szerint csak növekedni fog. Ez nem csak a forgalom szempontjából rossz, hanem azért is, mert már 2016-ban is az egészségre káros mennyiségű PM2.5-öt, azaz szálló port mértek a levegőben.

Mindezek ellenére sem valószínű ugyanakkor, hogy a motorokat sikerül kiszorítani a városból, mert a rossz forgalmi viszonyok miatt az ott lakók rá vannak kényszerítve a motorok használatára. 

A város túlzsúfolt, tömegközlekedés pedig alig van. Nincs metró, az első kétemeletes buszokat pedig csak most júniusban vezették be néhány útvonalon.

– mondta a város egyik lakosa, aki szerint nem valószínű, hogy a terv sikeres lesz. Mint mondta, nem nagyon bízik már a hosszútávú tervekben, mivel a kormány azt is megígérte, hogy 2020-ra iparosodott ország lesz Vietnamból, de már most is mindenki látja, hogy ebből nem lett semmi.

A BBC egyik vietnami újságírója is megszólalt az ügyben, ő szintén nem tudja elképzelni, hogy ez működni fog. Mint mondta, a parkolóhelyek hiánya miatt még azok is gyakran használnak motort, akik egyébként autóval járnak. Azt is hozzátette, hogy korábban a sisak viselését tették kötelezővé, de miután senki nem tartotta be a szabályozást, el kellett törölniük. Most komolyan büntetik a nem megfelelő sisakviselést, de sokakat ez sem igazán érdekel. Emellett az is szerepet játszik, hogy egyszerűen nem tud elképzelni egy motorok nélküli Hanoit. 

A tiltás nem vonatkozna az autókra, amik a bérek növekedésével egyre népszerűbbé válnak, de jelenleg még közel sem olyan népszerűek, mint kétkerekű társaik. 

Rovatok