Index Vakbarát Hírportál

Börtönbe kerül a visszaeső madártoll-szarka, mert áltudósnak kiadva magát múzeumokat fosztogatott

2017. július 5., szerda 19:11

Három év börtönre ítélte szerdán egy bázeli bíróság azt a svájci férfit, aki 10 500 darabos madártollgyűjteményre tett szert legális gyűjtés mellett három ország természettudományi múzeumainak hosszú éveken át tartó szisztematikus fosztogatásából. A bíró közölte, hogy egy év börtönbüntetés után a férfi próbaidőre szabadon bocsátható - írta az MTI. 

A 45 éves építészmérnök ritka ragadozó madarak 458 tollát, illetve szárnyát lopta el svájci, német és osztrák tudományos múzeumokból, amelyeknek 6 millió svájci frank (1,7 milliárd forint) kárt okozott. A megszállott gyűjtő elmondta a bíróságon, hogy

a világon létező összes ragadozó madártól akart tollat a gyűjteményébe.

Az építészmérnökként dolgozó, büntetlen előéletű, kétgyermekes férfi úgy fért hozzá a múzeumok féltett gyűjteményeihez, hogy tudományos kutatást végző ornitológusnak adta ki.

A berni Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta a dpa-nak, hogy a tolvaj személye és viselkedése egyáltalán nem ébresztett gyanút, az áltudós szaktudásával lenyűgözte a valódi kutatókat.

A berni múzeum személyzete eleinte előhozta neki a raktárból a kért tárgyakat, néhány látogatás után azonban már teljesen megbíztak benne, megengedték neki, hogy egyedül menjen le a raktárba, ahol az igazgató szerint "minden gátlását elveszítette".

Visszaeső madártoll-tolvaj

A madártolltolvajnak hasonló módon sikerült fosztogatnia éveken át bázeli, berni, stuttgarti, frankfurti, berlini és bécsi múzeumokat. 2012-ben vette észre az egyik berlini múzeum, hogy az áltudós kárt tett az állományban. A férfi korábban is lopott madártollakat, de 2005 előtti cselekményei elévültek.

Tízévesen kezdte a madártollak gyűjtését, amely élete fontos részévé vált. A bíróságon 2005 és 2012 közötti cselekményeiért kellett felelnie, s bár korábban is lopott, a 2005 előtti lopások elévültek. Az elkövető a bíróságon azt mondta, hogy becsületes személynek tartja magát, 2012 óta pszichoterápiai kezelésre jár, és

már egyáltalán nem érdekli a madártollgyűjtés.

A tolvajjal együtt vádat emeltek egy másik madártollgyűjtő ellen is orgazdaságért.

A múzeumok 400 ezer euróra (123 millió forintra) becsülték az ellopott tárgyaknak az értékét, de a gyűjtemények megcsonkítása által okozott eszmei kár eléri a hatmillió eurót. A szakértők is elismerték ugyanakkor, hogy madártollak és madárszárnyak piaci értékét szinte lehetetlen felbecsülni, mivel elsősorban tudományos értékről van szó.

A történtek nyomán az érintett múzeumok megszigorították a szakértők ellenőrzését, a gyűjtemények biztonságát. A tolvaj felajánlotta, hogy jóvátételként átadja a megkárosított intézményeknek saját, teljesen legálisan szerzett 10 ezer madártollát.

Rovatok