Index Vakbarát Hírportál

Lángolt a salvadori pénzügyminisztérium

2017. július 8., szombat 07:21

Hatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik toronyházában, legalább két ember meghalt és 22-en megsérültek, mielőtt sikerült a lángokat eloltani, írja az MTI.

Értesülések szerint egyesek a lángok elől menekülve ugrottak ki a kilenc emelet magas épületből.

Salvador Sánchez Cerén elnök a salvadori televíziónak elmondta: a helyszínen egy ember vesztette életét, egy másik pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. Hárman válságos állapotban vannak.

A helyi médiában megjelent felvételeken látható volt, ahogy egy ember leugrott a minisztérium tetejéről, és egy alacsonyabb épület tetőszerkezetére zuhant. A mentőszolgálat szerint a súlyos sérüléseket szenvedett férfit kórházba vitték.

Carlos Fuentes, a mentőszolgálat szóvivője szerint néhányan a lángokban álló épület ötödik és hatodik emeletéről ugrottak ki. Mintegy 50 embert evakuáltak a minisztériumból, 25 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba vittek. Úgy tudni, néhányan csaknem két órán keresztül voltak bent az épületben.

A salvadori kormány helikoptereket küldött a toronyház felső emeletein rekedt emberek kimenekítésére.

José Alfaro, a mentőszolgálat egy másik szóvivője szerint senki sem maradt az épületben.

A tűz okát a hatóságok vizsgálják.

Rovatok