Index Vakbarát Hírportál

Az izraeli miniszterelnök visszavonatta a Soros-kampányt elítélő nyilatkozatot

2017. július 10., hétfő 00:57

Benjámin Netanjahu miniszterelnök utasítására az izraeli külügyminisztérium visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot, és az izraeli minisztérium éles szavakkal bírálta Soros Györgyöt, mert Izraelt rágalmazó szervezeteket pénzel - közölte a Háárec alapján az MTI. 

Az izraeli lap szerint a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal kérésére a külügyminisztérium vasárnap visszavonta a budapesti izraeli nagykövet szombaton kiadott nyilatkozatát, amiben Jószéf Amrani felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza a Soros György fényképével futó plakátkampányt, mert az gerjeszti az antiszemitizmust, szomorú emlékeket idéz fel, gyűlöletet és félelmet szít.

Emanuel Nahson, az izraeli külügyminisztérium szóvivője vasárnap élesen bírálta Soros Györgyöt. Szerinte a budapesti nagykövet által kiadott közlemény "semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát".

A két ország diplomáciai feszültsége a Háárec szerint egy különösen kényes időszakban, Netanjahu július 18-ára tervezett budapesti látogatása előtt történt, ami az elmúlt harminc év első izraeli miniszterelnöki vizitje lesz Magyarországon.

Noha Benjámin Netanjahu tölti be a külügyminiszteri tisztséget is, vele nem egyeztettek, és ő csak a médiából értesült a szombati közleményről. Kiadása után az izraeli jobboldalon elítélték a külügyminisztériumot, mert úgy tűnt, mintha Soros Györgyöt védenék, akit az Izrael elleni bojkottmozgalom egyik vezető erejének tekintenek.

Pontosítás: Izrael végül nem vonta vissza a nagykövet nyilatkozatát, pusztán egy tisztázó közleményt tett közzé. 

Rovatok