Index Vakbarát Hírportál

Megint al-Bagdadi halálhírét keltik

2017. július 11., kedd 14:30

Az elmúlt egy évben több forrás többször állította, hogy meghalt az Iszlám Állam vezetője, a régóta rejtőzködő Abu Bakr al-Bagdadi. Most az OSDH nevű szervezet közölte, hogy megerősített információja van arról, hogy életét vesztette a dzsihadisták vezetője.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja, vagyis az OSDH egyébként sokszor gyorsabban tudósított a szíriai háború egyes eseményeiről, főként a civileket ért bombázásokról, mint a nemzetközi koalíció bármelyik tagja. A szervezet most a Reutersnek nyilatkozta al-Bagdadi halálhírét, állításuk szerint az információ az iszlám Állam más vezetőitől származik a kelet-szíriai Deir-ez-Zór térségből. A Reuters hírügynökség ugyanakkor sietve közölte, hogy nem tudják ellenőrizni az információ hitelességét.

Bagdadi halálhírét legutóbb pont egy hónapja a szír állami tévé közölte, akkori állításuk szerint a dzsihadista vezér egy légicsapásban vesztette életét. Oroszország később bejelentette, valóban megölhették al-Bagdadit, de ezt később nem sikerült megerősíteni.

Rovatok