Index Vakbarát Hírportál

866 tonna kokaint termelt tavaly Kolumbia az ENSZ szerint

2017. július 15., szombat 19:20 | aznap frissítve

Kolumbia minden tőle telhetőt meg akar tenni, hogy ne a világ kokain központjaként legyen híres, de úgy tűnik minden erőfeszítés hiábavaló, ugyanis az ENSZ legújabb jelentése szerint tavaly rekordmennyiségű 866 tonna kokaint termelhettek a dél amerikai országban, ami jelentős növekedés a 2015-ös 649 tonnához képest. 

Az ország kábítószer-ellenes csoportját vezető José Ángel Mendoza szerint a számok jól mutatják, hogy nehéz történelmi időket él az ország, viszont kiemelte, hogy ezek a számok a tavalyi állapotokat mutatják, és az elmúlt fél évben számos program próbálja a kokacserjét ültetőket más bevételi forráshoz juttatni, és ha minden a terv szerint halad, idén 100 ezer hektárnyi területet fognak letarolni és újrahasznosítani, aminek a felét ezzel a programmal kívánják megvalósítani. 



A program része annak a békemegállapodásnak, amit a kormány a FARC gerillacsoporttal kötött nemrég, akik a leszerelésük egyik fő pontjaként jelölték meg, hogy lemondanak a kábítószer-kereskedelemből befolyó bevételekről. Az 53 éves múlttal rendelkező szervezet mindvégig a kokainból befolyó pénzből fegyverkezett. 

Az idei tervnek közel 40 százalékát már meg is valósították, eddig 86 ezer család - és velük együtt nagyjából 76 ezer hektárnyi terület - megtisztult, akik cserébe földművelőnként 11 ezer dollárt kapnak két év alatt a kormány szerint, hogy az átállásukat támogassák. 

(via Guardian)

Rovatok