Index Vakbarát Hírportál

Nem gyilkolni mentek a Bin Ladent levadászó katonák

2017. július 18., kedd 17:36

Bár sokan úgy gondolják, hogy  az Osama bin Ladent levadászó különleges hadműveletnek az volt a célja, hogy megöljék az al-Kaida fejét, a különleges erők akkori parancsnoka, William McRaven szerint minden esély megvolt arra, hogy a terroristavezért élve fogják el – írja az Independent.

A férfi a BBC Newsnight nevű műsorában beszélt a 2011-es akcióról, ahol azt mondta, nagyjából minden úgy alakult, ahogy azt tervezték, kivéve persze az elvesztett helikoptert, melynek farokrésze fennakadt és letört egy három méter magas kerítésen. Ezzel az eredeti tervek azonnal meghiúsultak, hiszen a hangtalan akciónak és a többszintű behatolásnak is lőttek, McRaven szerint azonban minden eshetőségre fel voltak készülve.

Mindig a legrosszabb esethez mérten tervezel. Az A-terven kívül volt B, C, sőt még D-tervünk is.

– mondta a férfi, hozzátéve azt is, hogy az eredeti terv felborulásával azonnal a B-tervre váltottak és így is sikerrel zárták a hadműveletet. Nem volt egyébként könnyű dolguk, hiszen egyrészt mindenkinek a földszintről kellett indulnia, a falon pedig robbantással kellett áttörniük, másrészt pedig Bin Laden egyik embere azonnal tüzet nyitott rájuk. Őt és családját is megölték, ahogy a terrorista egyik fiát, Khalidot is.

Bin Ladenre 20 perccel később találtak rá a harmadik emeleten, ám ekkor még sikerült visszavonulnia a szobájába. A kommandósok végül itt találtak rá két asszonnyal együtt, akik megpróbálták megvédeni őt. A kommandósok félrerántották a nőket, mert attól tartottak, öngyilkos bombákkal vannak felszerelve, és lelőttek Bin Ladent.

McRaven ezzel kapcsolatban azt mondta, minden esély megvolt arra, hogy élve fogják el a férfit, mert a szabályok szerint amennyiben a célpont nem jelent veszélyt, akkor nem lehet csak úgy megölni. Ennek ellenére ő úgy látja, hogy a katonák jó döntést hoztak, hiszen rengeteg dolog történt egyszerre és nagyon gyorsan kellett döntést hozniuk.

Rovatok