Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a francia vezérkari főnök

2017. július 19., szerda 10:33

Lemondott a francia vezérkari főnök, Pierre de Villiers nemrégiben nyílt konfliktusba került Emmanuel Macron államfővel.

Pierre de Villiers néhány perccel a védelmi tanács szerdai ülése előtt jelentette be a távozását. Ő az első vezérkari főnök, aki lemondott az V. köztársaság történetében.

A tábornok nyílt konfliktusba került az államfővel, amióta bírálta a hadseregnél tervezett megtakarításokat, és s a védelmi költségvetést tarthatatlannak nevezte. Macron emiatt a múlt heti nemzeti ünnepen tartott beszédében figyelmeztette, hogy nem vitathatja nyíltan az elnök, azaz a hadsereg vezetőjének a döntéseit.

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy biztosítani tudjam annak a hadseregmodellnek a fenntarthatóságát, amelyben hiszek Franciaország és a franciák védelmének szavatolása érdekében

– írta közleményében a távozó vezérkari főnök.

Rovatok